400 lóerővel debütált az Audi RS Q3

Győrben gyártják a Q3 legerősebb változatát is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Most már kétféle Q3-ról beszélhetünk, hiszen a kupés vonalú Sportback is a paletta része. RS változat pedig mindkettőből készül.

Tovább bővül a győri Audi gyár palettája is a legerősebb Q3 modellek érkezésével, hiszen az RS Q3, illetve a Sportback változat is nálunk készül. Az új modellekről már messziről látható, hogy az RS csald tagjai, hiszen jóval agresszívebb arcot kaptak. Sportosság nem létezik méhsejtmintás hűtőrácsok nélkül, amelyek az RS Q3 modelleken csillogó feketék, a lökhárító szélein pedig jóval szélesebbek is, mint az alapmodelleken, ráadásul bumeráng alakú, szürke légterelőket is magukban foglalnak. Hátul pedig a szárnyban végződő tető, a dupla kipufogóvégek és a hangsúlyos diffúzor jelzi a sportautós géneket, valamint a 20 vagy 21 colos felnik. Az utastérben az alul lapított sportkormány, az Alcantara és a szénszálas mintázatú műanyagok gondoskodnak a vérpezsdítő hangulatról, de extraként rendelhető akár Nappabőr borítás is az ülésekre, méhsejtmintázatú varrással. Formai változás azonban nincs a műszerfalon, minden változatlan a sima Q3 modellekhez képest.
A legnagyobb örömforrást viszont a motorháztető alatt kell keresni. Ott ugyanis öthengeres, 2,5 literes, turbófeltöltéses benzinmotor dolgozik 400 lóerővel és 480 Nm forgatónyomatékkal, amit hétfokozatú DSG sebességváltó továbbít a kerekek felé. Természetesen mind a négy hajtott - a quattro összkerékhajtásnak köszönhetően. A szabadidő-autó így 4,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h tempóra, míg a végsebességét leszabályozták 250 km/h-nál, ám némi plusz pénzért 280 km/h-ra növelhető.
Természetesen a futóművet és a fékrendszert is a nagyobb teljesítményhez hangolták a mérnökök. Az RS Q3 modellek 10 milliméteres ültetést kaptak, emellett hatdugattyús féknyergek és hűtött, acél (elöl 375 mm, hátul 310 mm átmérőjű) féktárcsák gondoskodnak a lassulásról, de rendelhetők kerámia fékek is. További extraként rendelhető még az RS sport futómű is, amelyben aktív lengéscsillapítók gondoskodnak a mindig megfelelő úttartásról.
Hirdetés
Az új Audi RS Q3 és Q3 Sportback októberben már rendelhető és még az év vége előtt a márkakereskedésekben is megjelenik. A német árak 63 500 euróról (kb. 21,2 millió forintról) indulnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?