420 lóerős is lehet az új VW Golf R

Valósággá válhat a Volkswagen Golf R 400 koncepció

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Meglepetéssel készül a Volkswagen a Golf GTI 40. születésnapjára. Már nyár elején bemutatkozhat a legerősebb Golf R.


Már 2 éve, hogy a Volkswagen bemutatta a Golf R 400 koncepciót, ami a most futó Golf R-nél kereken 100 lóerővel nagyobb teljesítményt és vadabb külsőt hozott. A mostani hírek szerint az ebből készülő sorozatgyártása szánt verzió hamarosan meg is érkezhet. No persze még semmi sem hivatalos, de a VW globális termék-kommunikácójáért felelős vezetője szerint "meglepetés érkezhet", hiszen a gyár most ünnepli a Golf GTI negyvenedik évfordulóját. Dominik Hoberg hozzátette - "A meglepetés valami igazán gyors lesz, májusban vagy júniusban fog bemutatkozni." Az is valószínű, hogy a csúcs-Golf a Wörtherseen - a német autó fanok kedvenc osztrák fesztiválján - vagy a legendás Goodwood Fesztiválon fog debütálni.
Hirdetés

A 2014-es Pekingi Autószalonon bemutatott Golf R 400 koncepció agresszív body-kitje alatt egy 2,0 literes 4 hengeres motor dobogott, ami a 400 lóerővel és a 450 Nm-es nyomatékkal állakat ejtett. Az még nem hivatalos, hogy milyen hajtás kerül bele végül, de sokan remélik, hogy a 2,0 literes négyhengerest az Audi RS3-ban is használt 2,5 literes 5 hengeres továbbfejlesztett változata fogja váltani. Tökéletes párosítás lenne, a már a koncepcióban is szereplő 6 sebességes DSG váltóval és 4Motion összkerékhajtással. Pletykák szerint a teljesítménynövelésnek köszönhetően 420 lóerő környéke várható, ami lassan felsőbb kategóriákat is büntetne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Én csak hülyéskedtem, de voltál te szubjektív is ha visszaolvasod, így írtad [u]szubjektív[/u], most meg már mindent objektívan nézel. Mikor milyened van. 😉

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    semmi ilyesmi hátsó szándék nem volt ebben. ide általában olyanok írnak, akik foglalkoznak a gépekkel…tehát nem vakok, süketek vagy a kocsikkal szemben teljesen közömbösek. én csak objektíven poróbáltam volna kiegyenesíteni azt a hülyeség*görbületet (ha lehet ilyen képzavarral élni), h nem megkülönböztethető egy alap golftól pl. egy R400. akinek nem megkülönböztethető az nagyívben letojja a kocsikat és legfőképp nem írkál róluk, aki meg írkál abban biztos vagyok, h megtudja különböztetni, csak nyomja a hülye dumáját. vagy éppen golf,konszern,germany,stb haterkedését. jó tudom, h itt voltak fightok erről :D:D:D szóval, megvan az alapja a hülyeségeknek….de én nem szeretném kihegyezni arra, h csak a konszern az isten, mindent próbálok objektíven nézni azt kész. van amit nem bírok a németekben, van amit bírok…van amit nem bírok a csíkszeműeknél, van amit bírok, ennyi, ezt le is írom…nem kell többet belelátni.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Most akkor mit akarsz mondani? Hogy jó ez így meg nem is. Meg te meg tudsz különböztetni 2 Golfot egymástól és ha valaki más erre nem képes akkor, mi? Te megint mindenkinél okosabbnak akarod láttatni magad. Légy boldog megdicsérlek, kivételes képességeid vannak, egy vw professzor vagy!

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    mit össze tudsz értetlenkedni komolyan, mint valami rossz szőkesuna. tessék 15-ös díííztárcsa

    [url]http://www.volkswagen.hu/modellek/golf/tenyek_szamok/szeriafelszereltseg/489_start[/url]
    [url]https://ms-cc.porscheinformatik.com/media_hu/MEDIA/V/MC/5G12CVA4/frontL.jpg[/url]

    nagyon debilnek kell lenni, hogy egy r400 meg e között ne lássa vki a különbséget..még, ha a legkonzervatívabb márkáról is van szó….
    [url]https://youtu.be/knkdpgZOKAQ?t=28[/url]

    egyrészről, gondolom az áramlástanról/aerodinamikáról életedben nem hallottál, ha nem tégláról van szó, akkor termel elegendő leszorító erőt bizonyos sebességeknél…persze ezt csak nagyjából mondtam, hisz azért a golf kellőképen áramvonalas (nem összekverendő a legáramvonalasabb jelentéssel), megfelelő (en ültetett) futómű-kerék kombóval, jó front és 5. ajton lévő spoilerrel kellő mennyiségű leszorítót termelhet pluszba 300-nál is….nincs ezzel gond.
    a golf orra nem túl nagy, de ha figyelted volna, hogy mit írok, akkor írtam is, h a méret miatt lehetnek/tek gondok a szétfújt 2 ezressel nem úgy mint a lancernél, ahol légcserére jobbak a feltételek a hosszú orr miatt, azt meg senki sem vitatta, hogy nagy beömlők kellenek a légcsere miatt a frontra….ezzel megint nem tudom, mi a problémád :D:D:D:D

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Nem kell az észt osztani!
    Ha egy cég egy sima turbó motort is csak hibák tömkelegével tud legyártani, annak kár nagy mellénnyel előrukkolni egy ilyennel, mert csak kiröhögteti magát.
    Nem egy kategória az Evo az STI a Honda, a Toyota meg a……….. VW. 🙂

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    mivel kismillió márkának van hasonló designnal lököse, így igazán fölösleges bármelyiket is megemlíteni, hogy mire hasonlít. persze, ha szigorú akarok lenni, akkor a civicnek van golfR lökője, de ez egyébként teljesen mind1 is tényleg, csak fingreszelés.

    ez egy 4 másodperces autó, sőt a 420-as az alatt lesz (3,7 körül) szerintem nem muszáj hülyegyerek f@sztendfúriuszos külsővel rendelkeznie egy erős gépnek. sőt én jobban szeretem, ha letisztult, de azért erőt sugárzó. amihez nagy felnik, kis ültetés, picit lejjebb érő agresszívabb lökők (de még igénytelen toldat nélkül) már elegek nekem, ha nagyon muszáj. de ez úgy gondolom, hogy full szubjektív….van akinek a sleeper (????) vonal, vanak inek a búcsús design jön be. Most abba nem akarok belemenni, hogy ha valaki nem tud megkülönböztetni külsőre egy R400-at meg egy csuri 1.2 tsit 15-ös kerekeken, annak nem sok köze van a gépekhez.

    A tesla is 2.8 alatt van százon, még sincs tele spoilerekkel, szarvakkal, toldatokkal, gyorsító csíkokkal és szerintem nincs azzal baj.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Persze van benne valami, hogy nem sokban különbözik egy mezei Golftol, de akinek ez tetszik…azert ahhoz kepest, nem lett rossz. Persze nem ordit rola akkora különbseg mint a mezei Civic es Type R eseteben, de a maga nemeben kihoztak belöle, amit lehetett szerintem.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Igazad van. Csak dog unalom erre az autora ranezni is. A kismilliomodik peldany minimalis kulombseggel. Ember legyen a talpan aki ezeket meg tudja kulonboztetni.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Golf ide vagy Golf oda…majd ha, itt a forumon leszünk nehanyan aki vett ilyet, vagy Civic Type R-t, vagy a Mitsubishi Lancer Evo-t, es hasznalta 5-10 evig kemenyen, akkor majd mondjuk iteletet. Addig csak vegyük tudomasul, hogy keszülnek ezzel a modellel. Ennyi, nem több ez a hir.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Ez akkor is csak egy Golf Civic lokossel. Ha leveszed rola a Honda lokosoket kapsz egy mezei Golfot hulyegyerek felniken. Aki ilyen teljesitmenyu autot akar az miert nem vesz olyat amin ez latszik is. 420 lo az nem loturo. KB kispolak raketamotorral. De akkor minek nez ki kispoknak? Az ilyeneket otthon szoktak kireszelni a suftniban. Ez a gond vele szerintem. MEg az hogy nemtudom eldonteni hogy ez most uj vagy 10 eves. Micsoda fejlodes!!!

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    milyen 2 éve? ezzel a kompozicióval csak most dobták ki, ebben az évben (a hatchbackről van szó, a sedan nem volt ilyen színnel)….a sorozatgyártás meg majd csak 2017 eleje, csaxólok….a typeR pedig 2018 vége (ami valószínű a prototypehoz lesz hasonló, és az R400 szürke/zöld kompozicióját használja).
    a kettő közül a hondát választanám szerintem (nem a mostanit, mert az randa, hanem a 2018ast), de az R400 is jól néz ki.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    gondolom nem azzal van itt a baj, hanem a méretekkel (főleg az orr). ha minden jól megy a golf nem 1600kg lesz majdnem, mint az evo, hanem 1300kg körül attól tartok….az meg nem rossz azért, attól függetlenül, hogy az evo x nekem is bejön.

    kivácsni lennék egyébként az fq400-asok tapasztalataira, hogy bírják a strapát.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    ja, csak a golf R koncepció jóval régebbi, mint az új civic, szóval a civic hasonlít rá. nem is járnánk messze a valóságtól, ha a kompoziciót a japók onnan nyúlták volna :D:D

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Nem erted a lenyeget!!! Igaz h 420 lo de ugy nez ki mint egy Golf! Hat nemerted???? Egy igazi sleeper! :)))
    Amugy a neon zold betetek es az elso nyilasok a lokoson, nagyon emlekeztetnek az uj Civicre.

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    Addig addig küzdenek ezek a német mérnökök, míg lassan elérik a most kb. 7éves Lancer Evolution X FQ400 teljesítményét.
    Biztos nagyon nagyra vannak magukkal, csak azt felejtik el, hogy a technikának tartósnak is kéne lennie.
    Ez náluk vagy sikerül vagy nem, de inkább az utóbbi. 🙂

  • 2017.10.28. at 06:14
    Permalink

    De jo! Biztos nagyot fog menni. Es a tomest is kirazza a fogadbol, mindennapi hasznaltra gondolom alkalmatlan lesz. Inkabb palyara valo. Es mennyi fog belole keszulni? 100-200 darab? Es mennyiert, egy kisebb Porsche araert ami ugy nez ki pont mint egy modellfrissitesen atesett Golf. Egyaltalan uj ez a kasztni vagy 5 eves?

Vélemény, hozzászólás?