4,7 másodperces 100 km/órára gyorsulással jön a BMW X6 M

A BMW X6 M50d legfontosabb számai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bődületes nyomatékú hathengeres triturbó dízelmotorjával 5 másodperc alatti 0-100 km/h-s sprintre képes.


Újabb adatok szivárogtak ki a legsportosabb dízel X6-osról. A pár napja videón látott, feltételezések szerint dízelmotoros érkező X6 M nem hivatalos források szerint valóban három turbós, hathengeres gázolajos motorral érkezik. Az új egység maximális teljesítménye 381 lóerő, aszfaltszaggató nyomatéka pedig nem kevesebb, mint 740 Nm.
Állítólag két változatban kerül piacra a legerősebb dízel X6: hátsókerék-hajtással M50d, négykerék-hajtással pedig M50d xDrive típusjelzéssel. A BMWBlog jól értesült forrásai szerint előbbi 4,9, míg az összkerekes verzió 4,7 másodperc alatt érheti el álló helyzetből a 100 km/h-s sebességet. Az M-es X6 ráadásul nem csak erős, takarékos is lesz, kombinált fogyasztását 6,3 l/100 km-nek mondják, ami kilométerenként 165 grammos szén-dioxid emissziót jelent.
Hirdetés
Az egyelőre csak Európának szánt modell állítólag már jövő év márciusában piacra kerül, így feltehetően nem kell sokat várnunk a most napvilágot látott adatok hivatalos megerősítéséig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 06:58
    Permalink

    huuh nagy kő estee le a szívemről. hála istennek bajor baroméknak nem sikerült öjan x5 öt kifejleszteniük ami lenyomna engem. alig várom hogy veresenyezhessek egy ijennel

  • 2017.10.31. at 06:58
    Permalink

    Eggyel több baleseti forrás az utakon, mert az extra lóerőkhöz sajnos észt nem adnak a vásárlóknak. Az eredményt meg szinte naponta látjuk az utakon. Persze a germánoknál másként nem tudják értékesíteni az autókat, csak akkor, ha gyorsabb, erősebb, nagyobb stb mint a szomszédé vagy a sógoré vagy az utált unokatestvéré és még lehetne folytatni.Persze ehhez még az is hozzátartozik, hogy teljesen mindegy miben ücsörög órákat pl a müncheni környéki 8-10 Km-es dugókban a Hansi.

Vélemény, hozzászólás?