5 emlékezetes filmszerep a Toyotától

Te milyen filmekben láttál Toyotákat? Írd le a kommentek között!

Ahogy ígértük, a Toyotával folytatjuk az autógyártók termékeinek emlékezetes filmszerepeiről szóló sorozatot.

Maradunk konszernen belül, hiszen a Lexus kezdte a sort a filmes sorozatban, amit bevallottan a Hollywood melletti Universal Studios élményparkja ihletett. Márpedig ott az egyik körtúra során belebotlottunk a Halálos Iramban kultikussá vált Suprájába is, illetve vélhetően annak replikájába, pont mielőtt egy elveszett világ rozsdásodó Jeepjei között kötöttünk ki. De erről majd egy másik epizódban... A Toyota öt legismertebb szerepe közül kezdjük tehát a Vin Diesel féle blockbusterrel.
Hirdetés
Habár pont nem Vin Diesel járgánya volt a filmben a Supra, hanem az azóta tragikus körülmények között elhunyt Paul Walker alakította Brian O’Connor karakteré. A Toyota sportautójának már nem volt szüksége hírverésre, amikor Halálos Iramban debütált a mozikban 2001-ben. Azonban az, ahogyan módosították az autót, igazi kultuszt indított el. A filmbéli, leginkább a Sugar Rush egyik édességből összetákolt gépére emlékeztető Supra 1994-es évjáratú masina volt, japán belpiacos, hathengeres, duplaturbós motorral, amely a 2,5 literes hengerűrtartalomból 276 lóerőt préselt ki. Persze akkoriban már a végéhez közeledett a Supra pályafutása, de a kultuszának adott még egy löketet a film, ahogy maga a Halálos Iramban is egy kultfilm lett. Már 8 epizódot megélt (de minek). És még nincs vége sajnos.
Ha már a kultfilmek szóba jöttek. Nem tagadom, az én szívemnek sokkal kedvesebb a Vissza a jövőbe trilógia, amelyben ugyan ellopja a show-t a DeLorean, ám felbukkan egy ínycsiklandó Toyota SR5 pickup is. Amit akár Hiluxnak is nevezhetnék, hiszen ahány piac, annyiféle néven forgalmazták. Ugye, a főszereplő Marty McFly jövőjének szempontjából kulcsfontosságú momentumban kap szerepet a platós Toyota, de többet nem spojlerezek, hiszen (bármennyire is hihetetlen) léteznek még olyan embertársaink, akik nem látták a filmet. Marty Toyotája 1985-ös évjáratú, tehát a film készítésének idején vadonatúj volt, viszont a márka 2015-ben feltámasztotta egy Tacoma képében, annak a ténynek a tiszteletére, hogy a főszereplő a filmben 2015. október 21-re ugrott előre az időben.
Maradva a pickupoknál, a Tundra nevét sem akármihez használták fel. A Terminator filmek harmadik felvonásában szerepelt, egy hosszabb autós üldözés során „kapott a pofájára” rendesen. Pont, mint a film a kritikusoktól. Sajnos tényleg felejthetőre sikerült a produkció, de azért azt a bizonyos jelenetet érdemes újra megnézni.

Izgalmas téma a Toy Story és a Pixar Toyotája, ami igazából nem is Toyota. Vagy mégis? Először a Toy Storyban bukkant fel a Pizza Planet Truck, aztán végül egy easter egg lett belőle, ami szinte minden Pixar filmben feltűnik. Kivéve a Hihetetlen családot, de láthattad többek között az Egy bogár élete, a Nemo nyomában, a Ratatouille, a Wall-E és persze a Verdák című animációs filmekben is. A teljes listát alább a videóban találod. Szóval igazából soha senki nem mondta, hogy ez egy Toyota, de azért te is érzed, hogy az, ugye? Egyértelműen egy 1978-as Hilux, ám anno a Toy Story alkotói nem akarták tovább növelni a költségvetést a felhasználási jogok megszerzésével, ezért márkajelzés nélkül használták a filmjeikben.

Végül még tovább nyargalunk hátrafelé az időben, egészen 1967-ig. Mert bizony akkoriban bizony egy James Bond filmben is szerepet kapott egy Toyota. Méghozzá egy 2000 GT, ami azóta is sokak álomgépe. Főleg a kabrió, hiszen abból csak kettő darab készült!!! Az egyikről tudni lehet, hogy japánban tartózkodik a Toyota múzeumában, hibátlanra restaurált állapotban, a másikat viszont elnyelte a föld, valószínűleg már nincs is meg ép egészben. A megmaradt példány értéke valószínűleg egymillió dollár felett jár, de a kupék sem olcsó mulatságok és az árveréseken igencsak keresett példányok.

+1 ráadás
Menet közben bevillant egy film, illetve egy jelenet, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ez pedig a Pancser police és benne a Prius jelenete. Gondolom sokan észrevettétek már, hogy több amerikai filmben és sorozatban is előszeretettel választják poénforrásnak a Toyota korszakalkotó hibridjét. Nem csoda ez, tekintve az Amerikára oly jellemző pazarló életstílust. Ám kivételt képez például Kalifornia, ahol imádják a Priust, rengeteg fut az utakon, de azért a jól előadott poénokon nem lehet nem nevetni. A Will Ferrell és Mark Wahlberg páros pedig a többi szereplővel karöltve úgy adta elő az alábbi szitut, hogy az ember könnyesre röhögje magát.

Ha te emlékszel még látványos jelenetekre, amelyek főszereplője, vagy akár mellékszereplője egy Toyota, írd le kérlek a kommentek között!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?