5 év után hivatalosan is bemutatták a Mercedes One-t

Hivatalosan is debütál a Mercedes hiperautója, mely F1 technikát ültet a közutakra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

2017-ben adott először életjelet magáról a Mercedes-AMG One, akkor még Project One néven. Az elmúlt években folyamatosan csúsztatták a bemutatót különböző okokra hivatkozva, most viszont ténylegesen lehullt a lepel a Mercedes hiperautójáról.

A német márka a 2017-es bemutató alkalmával nem kisebb dologra vállalkozott, mint arra, hogy a zárt pályákon jól működő Formula-1-es technikát átültesse egy rendszám-kompatibilis autóba és lehetőleg ne keljen 3-4 ezer (vagy inkább száz...) kilométer után kukázni a motort, ahogyan azt a királykategóriában szokás. Az autó lelkét jelentő 1,6 literes V6-os motor a 2016-os idényben a W07-es kódjelű Mercedest is hajtotta, igaz ezt egy kicsit átfaragták a megbízhatóság érdekében, de azért így is 11 ezerig forog. Önmagában a V6-os "csupán" 566 lóerős teljesítményre képes - mindezt úgy, hogy még az Euro 6-os normáknak is megfelel. Az 1063 lóerős teljesítmény elérést további 4 elektromotor segíti: 2 az első két kerékre illesztve, együtt 326 lóerős teljesítményt generálva, a harmadik a belsőégésű motorba integrálva teljesít szolgálatot és további 163 lóerőt küld a főtengelyre, a negyedik elektromotor pedig a turbófeltöltőhöz van csatlakoztatva és további 122 lóerőért felel. Hibrid lévén a One minimális hatótávot akár tisztán elektromos hajtással is meg tud tenni, de ez a táv mindössze 18 kilométer, így zöld rendszámot például nem kaphat nálunk sem. A mérnökök valahol sejthették is, hogy nem feltétlenül a villanyautózás igaz szerelmesei fogják az AMG One-okat felvásárolni, ugyanis az autóba belepakolt akkumulátorok kapacitása is mindössze 8,4 kWh. Ellenben ezeket az aksikat folyamatosan az optimális hőmérsékleten tudja tartani az elektronika, így szinte minden körülmények között ki lehet hozni belőlük a maximális teljesítményt. Az autó súlya mindössze 1695 kilogramm, mindössze 2,9 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t álló helyzetből, a 200-hoz sem kell több neki 7 másodpercnél, a vége pedig valahol 350 km/h környékén van.
Hirdetés
A Mercedes a kasztni kapcsán már nem kötötte az ebet annyira a karóhoz, mint az erőforrás kapcsán, hiszen a Forma-1-ben régóta tiltott aktív aerodinamikai elemekből is találni a One-on. Talán a leglátványosabb a hátsó szárny, mely annak függvényében állítja magát, hogy éppen melyik vezetési módban van az autó. A beltér talán a küllemnél is jobban árulkodik arról, hogy milyen célokra szánja a Mercedes ezt az autót. A kormány formájában ugyan hasonlít egy F1-es kormányhoz, de a kijelzőt inkább a műszerfalra tették a mérnökök, vélhetően a jobb láthatóság érdekében. A pedálok szintén Forma-1-es autókat idéznek, de azért jutottak olyan extrák is a One-ba, amik már a kényelmet szolgálják: ilyen többek között a légkondi és a digitális visszapillantó is. Fizikai valójában a 2022-es Goodwood Festival of Speed eseményen láthatjuk először a Mercedes-AMG One-t, a közutakon viszont nem sűrűn jön majd szembe, hiszen a hírek szerint mindössze 275 példány készül belőle - állítólag mindegyikért jelentkezett már valaki. A hivatalos árat ugyan nem közöltek a németek, de állítólag 2 millió dollárért, vagyis nagyjából 745 millió forintért vihetik haza a szerencsések a Mercedes hiperautóját.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?