5 parkoló autót zúztak le egy SF90-es Ferrarival

Az Egyesült Királyságban törték össze a majd' 200 milliót érő Ferrarit

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ferrari sofőrje nem várta meg a hatóságokat, elmenekült a helyszínről, azóta is keresik. Nem ez az első SF90, amit nem sikerül megszelídíteni, de kétségtelen, talán ezt törték össze a legjobban.

Nem véletlen, hogy manapság a luxusmárkák egyre inkább megválogatják kinek adják el portékájukat, hiszen egyetlen gyártó sem szeretné ilyen állapotban viszontlátni méregdrága autóját. A május 25-én este történt balesetben egy Ferrari SF90 Stradale 5 parkoló autót tört össze Halesowenben, nem messze Birminghamtől. Az eset érdekessége - persze a kicsit sem olcsó luxusautón túl -, hogy a helyszínre kiérkező rendőrök és tűzoltók már csak az üres roncsot találták meg, a sofőr ugyanis addigra elhagyta a tetthelyet, így a hatóság egyelőre azt sem zárta ki, hogy az SF90-et a baleset előtt ellophatták. A Ferrarit vezető férfi a mai napig sem került elő.
Hirdetés
A megsérült SF90 egyébként a Ferrari legerősebb sorozatgyártásban készített autójainak egyike. A hibrid hajtáslánc 3 villanymotorral és egy 4 literes, ikerturbós V8-as erőforrással üzemel 800 newtonméteres nyomatékkal és 986 lóerővel. A Ferrari mindössze 500 darabot készített az SF90 Stradale-ből és mai árfolyamon nagyjából 190 millió forintért kínálták megvásárlásra. A most pórul járt Ferrari az elsődleges vélemények alapján javítható, de meglehetősen zsebbenyúlós lesz a javítás. Nem ez az első SF90, ami szomorú véget ért, de messze ez tört eddig össze a legjobban, néhány hónappal ezelőtt Szlovákiában egy hasonló autó ütközött egy Dacia Dusterrel, akkor az összetört Ferrari valamivel jobban festett, mégis gazdasági toltálkárra vették. Ezek függvényében nagy kérdés mit lehet kezdeni a most összetört SF90-nel.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?