50 éve él az Audi a haladás technikája filozófia szerint

Fél évszázados a német szlogen, amit magyarra úgy fordítottak, hogy A haladás technikája

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A teljesen alumíniumból készült vázszerkezet, a motorsportban is sikeressé vált összkerékhajtás vagy az akár 3 literes fogyasztású - nem hibrid - modell mind a Vorsprung durch Technik eredménye.

1969-ben olvadt össze a mai Audi két elődje, a neckarsulmi és az ingolstadti részleg, az újonnan létrejött márkának pedig mindössze két évébe telt egy olyan irányt, filozófiát kijelölnie, amely mind a mai napig meghatározza az összes modelljét.

A Vorsprung durch Technik nem csak egy szlogen, inkább egy látásmód, amit 50 éve követnek az Audi szakemberei, hogy folyamatosan a járműipari innováció élén maradhassanak.

Az NSU Prinz hátsókerékhajtásával, az Audi 60 és 100 vízhűtéses négyhengeres motorjával és elsőkerékhajtásával, valamint az NSU Ro 80 Wankel-motorjával már az Audi friss megalakulásakor képviselték ezt a fajta változatos technológiát, amit a vállalat a Vorsprung durch Technik kifejezéssel szeretett volna vevői felé kommunikálni. 1971-ben láthatta először a nagyközönség az új szlogent a hirdetésekben, ami aztán később az autók további marketinganyagaiba is bekerült. Volt, hogy átmenetileg más szlogenre váltottak, de aztán gyorsan vissza is tértek az eredetihez, amihez a mai napig ragaszkodnak. Az 1980-ban bemutatott Audi quattro tette még híresebbé, a mára legendássá vált modell reklámozásában nagy szerepet kapott a jelmondat. Annyira belénk akarta sulykolni az Audi, hogy elkészítették az akkori világ legnagyobb megvilágított plakátját is a négy karikával és a szlogennel, amit Ingolstadtban helyeztek ki egy toronyházra.
Hirdetés
Neckarsulmban, az Audi Forumban most saját kiállítást is kap a Vorsprung durch Technik, ami bemutatja az Audi elmúlt 50 évének legjelentősebb innovációit. A szlogen magyarra fordítva azt jelenti, hogy haladás a technika által, de a hazai marketingesek úgy ítélték, "A haladás technikája" kapósabb lesz. A "technik" mindig is meghatározó volt a vállalat életében, például amikor kifejlesztették az összkerékhajtást a Quattróban, ami az első ilyen meghajtásnak számított a sorozatgyártású sportautók között; vagy amikor megcsinálták az első teljesen alumínium vázszerkezetet, ami 1994-ben az A8-ba került (róla használtteszt itt). Hasonlóan fontos mérföldkő volt az Audi A2, ami az első és mai napig egyetlen négyajtós autó, ami nem hibridként képes volt 3 literes fogyasztást elérni 100 km-en - még ha ennek a kocsi szépsége is látta kárát. 2018-ban aztán jött az e-tron, az Audi új korszakának kezdete, ami előfutára a közeljövőben érkező összes elektromos modelljüknek. Ezekből pedig elég sok lesz, ugyanis 2026-tól belsőégésű motorral szerelt kocsikat már nem fog bemutatni az Audi. De muszáj is elengedni a múltat, ha tényleg szeretnének kitartani filozófiájuk mellett, és haladni akarnak a technológia által.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?