50 éves a vajjal tesztelt, Wankel-motoros Mercedes

Elejtettem egy mondatot a Mercedes-Benz 190 E 2.5-16 EVO II jubileumáról szóló sztoriban arról, hogy sokak szerint a hátsó szárnya a leglátványosabb megoldás a csillagos márkától a sirályszárnyas 300 SL óta. Nos, most hozzá kell tennem, hogy a C 111 tanulmányautót nem beleszámítva, hiszen ez a gép is szárnyas ajtókat kapott, illetve eleve dögös karosszériát. Persze születésének legfőbb értelme, hogy guruló laboratóriumként szolgált. Szintén a fentebb említett EVO-hoz hasonlóan a C 111-ből is két különböző változat készült gyors egymásutánban. Vagyis a gyors ebben az esetben több hónapot jelent. Az elsőt ugyanis 1969 szeptemberében mutatták be a Frankfurti Autószalonon, majd 1970-ben következett a második, amelyet a 40. Genfi Autószalonon láthatott először a nagyközönség március 12-től. A tanulmányt nyugodtan nevezhetjük akár szupersportautónak, formája tipikusan ezt az iskolát követi. Tengelytávolsága 2620 milliméter, míg magassága (vagy inkább alacsonysága) 1120 milliméter. A Mercedes saját múzeumában manapság is nagy népszerűségnek örvend a látogatók körében, ami nem is csoda, hiszen a látványos megjelenése mellett izgalmas technikát rejt. Wankel-motorja 300 km/h tempóra repíthette annak idején. Az a bizonyos Wankel-motor egy négydugattyús, 602 köbcentis egység volt, amelyből 350 lóerőt préseltek ki. Aki nagyon részletesen szeretne belefolyni, hogy miféle szerkezet ez, az M 950 F kódszám után nyomozzon, ezen a néven futott ugyanis a gyár berkein belül. De mi most nézzük meg az autó többi részletét is. Az 1969 őszén bemutatott első verzió alapjaira épült autót már ugyanennek az évnek a nyarán elkezdték megrajzolni Bruno Sacco és Josef Gallitzendörfer vezérlete alatt. Elődjéhez képest javítottak a kilátáson, tehát nagyobb látóteret élvezhetett belőle a vezető, amit a tető és a sárvédők átrajzolásával értek el. Továbbá az aerodinamikán is javítottak, a szélcsatornás tesztek alapján 8 százalékkal csökkent a légellenállása. A tervezők emellett fontosnak tartották, hogy a szupersportautósága mellett a személyautók használhatóságából is nyújtson valamit a C 111, ezért a csomagtartóról sem feledkeztek meg, amelyben három hatalmas bőrönd is elfért, igaz kb. az autó teljes hátsóját fel kellett nyitni hozzá. Azonban itt akadt egy kis bökkenő, ugyanis a motor szintén az utasok háta mögött kapott helyett. A probléma viszont nem a hely volt, mert az akadt bőven, a Wankel-motor nem foglalt túl nagy teret. Viszont jelentős mennyiségű hőt termelt. Ezért Rudolf Uhlenhaut, a személyautók fejlesztéséért felelős igazgató úgynevezett „vaj-tesztet” javasolt. Ami tényleg az, aminek hangzik. A csomagtérben elhelyeztek egy csomag vajat, az autót pedig a maximumig hajszolták és megnézték, hogy elolvadt-e a vaj, majd ennek megfelelően alakították ki a hőszigetelést. Ám a C 111 érdekességeinek nincs vége a Wankel-motorral és a „vaj-teszttel”. A futurisztikus koncepciójárgány volt az első autó a világon, amelyet teljes egészében számítógéppel terveztek. A digitális technológiával még a dinamikus terheléseket is előre kiszámították. Ezzel a módszerrel pedig a teljes fejlesztési időszakot négy hónappal tudták csökkenteni a vállalat számításai szerint. Persze a puding igazi próbája mindig az evés marad. Mivel mozgó laboratóriumnak szánták az autót, ezért meg is mutatták a sajtónak a genfi debütálás előtt, hogy az autó valóban mozgásképes. 1970. március 10-11-re szervezték egy a svájci város közelében található pályán (Circuit de Monthoux) a bemutatót, ahol a jelenlévők a saját szemükkel bizonyosodhattak meg az autó képességeiről. Pontosabban több autóról beszélhetünk, hiszen a Mercedes öt darabot készített belőle, ebből kettőt vitt el a Genfi Autószalonra. Ahol egyébként óriási közönségsikert aratott a gép. Sőt, igazából már az elődje is ’69-ben, hiszen a hipergazdagok óriási összegeket ajánlottak érte. Előfordult, hogy kitöltetlen csekkek érkeztek Suttgartba, hogy a Mercedes írjon rá bármekkora összeget, amennyiért hajlandó eladni. De nem voltak hajlandóak, a kísérleti jármű nem került eladósorba. A Wankel-motor mellett azonban mással is próbálkozott a Mercedes. Ahhoz képest, hogy eredetileg egy kicsi, a fiatalabbak számára is megfizethető autóban kezdtek gondolkodni még 1963-ban, amit a „Pagoda” SL alá pozícionáltak, a C 111 sokkal merészebbre sikerült és még V8-as motorral is kipróbálták. A 3,5 literes egység még mindig ott van az egyik példányban. Amelyről még érdemes megemlíteni, hogy a kasztnija üvegszállal erősített, szintetikus gyantából készült, padlólemeze pedig szendvicsszerkezetű. Mármint mindegyik C 111-esé, nem csak a V8-as modellé. A kezdeti fellángolás után a Mercedes nem folytatta a kísérletezést a Wankel motorral, ám a C 111-ből még további változatok készültek. 1976-ban a C 111 D, őt követte a C 111-III 1977-ben, végül 1979-ben a C 111-IV zárta a sort. A járműről még egy könyv is létezik, ám a Mercedes ígér egy új kiadást is, benne a gyári archívumból származó, eddig nem látott képekkel. Habár pontos megjelenési dátumot nem tüntettek fel, érdemes lesz figyelni az érkezésére.