50 éves, Jaguar ihlette konstrukció éledt újjá

A Jaguar középmotoros versenyautója végül nem teljesíthetett, az Ecurie Eccose eleveníti most fel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Végzetes csapások sorozata miatt a Jaguar nem teljesíthetett teljes gőzzel az '50-es '60-as években. Középmotoros versenyautójukat most az Ecurie Eccose idézte meg.


A Jaguar versenyautóinak története több tragédiát is magába foglal, ott voltak az XKSS versenyautók, melyek 26 darabos sorozatát most kezdték csak el befejezni, miután 16 darab után leégett az összeszerelő üzem. Le Mans-i karrierjüknek is azelőtt ért véget, hogy versenybe szállhattak volna, az 1960-as évek közepén elkészült XJ13 versenyautó ugyanis pont akkorra készült el, amikor megváltoztatták a szabályokat, és nem fért bele egyik kategóriába sem. A középmotoros, 12 hengeres, nyitott sportkupé csodálatos mérnöki munka eredménye, mégsem versenyezhetett élőben és az egyetlen elkészült példányt is összetörték egy E-Type forgatás során. Most egy kisebb műhely megidézte a modellt, csodálatos módon hajolnak meg a '60-as évek versenyautó technikái előtt.
Hirdetés

Egy skót vállalat, az Ecurie Eccose most egy olyan autót mutatott, mely külsőre csak hasonlít az XJ13-ra, és ennyi pont elég is ahhoz, hogy felismerjük benne. Az arányai hasonlóak, de merevtetős, fix hátsó légterelővel és simább tekintettel, de kerekei a korhű, ballonos abroncsokkal szerelt darabok, összességében a legapróbb részletéig olyan, mintha egy veterán lenne. Pedig nem az, ötvözetből készült csővázra épül, mely teljesen egyedi fejlesztés a kornak megfelelő stílusban, valamint a futómű alkatrészei is a kor, tehát a '60-as évek elvárásainak felel meg. Motorja 12 hengeres szívó és a hatalmas plexi tetőn keresztül mindenki tisztán láthatja. Állítólag lesz belőle 5,0 literes verzió is, mindenesetre így tűnik igazinak. Az LM69-névre keresztelt vadonatúj klasszikus szupersportautó árát nem tudni, de valószínűleg nem is akarjuk, mivel már abból is lehet sejteni, hogy csupán 25 példány fog készülni belőle.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?