500 forintos budapesti behajtási díj

Akár kétgyűrűs is lehet a fővárosi dugódíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Budapest főpolgármestere 4-500 forintos dugódíjat szeretne, a határ Pesten a Hungária körút lesz, Budán a Margit körút lehet. Belső gyűrű kialakítása is felmerült.

Eddig csak tervként lehetett ismerni a budapesti behajtási díjat, de Tarlós István főpolgármester csütörtökön - kerületi polgármesterekkel történt egyeztetés után - egyértelműen jelentette be, hogy a 2013 második felétől bevezetendő budapesti dugódíj külső zónahatára a Hungária körgyűrű lesz, és vizsgálják egy belső zóna kialakításának a lehetőségét is. Ismét emlékeztetett arra, hogy a dugódíj nem opció, az ugyanis a 4-es metró 180 milliárd forintos uniós támogatásának a feltétele volt - olvasható a budapest.hu portálon. Tarlós elmondta, most sem Budapest ragaszkodik a dugódíjhoz, más javaslatokat is tett, amiből a BKV finanszírozható lenne. A tárgyaló felekkel többek között abban állapodtak meg, hogy a zónahatár biztosan nem a városhatár lesz, hiszen ezzel lényegében adót vetnének ki mindazokra, akik csak "beteszik Budapestre a lábukat". A főváros nem zárkózik el attól, hogy a Hungária gyűrűn belül legyen egy belvárosi, belső mag, de ennek részleteiről még egyeztetnek.
Hirdetés
Budán vélhetően a Margit körút vonala lesz a zónahatár - magyarán Pesten jóval nagyobb terület lesz érintett. Tarlós maga egy viszonylag magasabb, 4-500 forintos behajtási díjat tartana jónak azzal, hogy a zónán belül élőknek nem kellene fizetniük, mondván "nehezen lenne megérvelhető, miért kérünk pénzt attól, aki hazamegy". Véleménye szerint nem is a dugódíj összegéről, hanem arról lesz a legnehezebb megegyezni, hogy ki kapjon kedvezményt. A főpolgármester kitért arra is, hogy a behajtási díj szabályozása a főváros joga és kötelezettsége, ahhoz a kerületek szavazata nem szükséges, ennek ellenére továbbra is egyeztetnek az illetékes parlamenti bizottság, illetve a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnökével.
A főpolgármester annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy szerencsésebb volna később, 2014-től vagy 2015-től bevezetni a dugódíjat, miután kellő számú P+R parkoló épült (ami az elmúlt 20 évben elmaradt), de erre már nincs lehetőség. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója ezzel kapcsolatban közölte, bevásárlóközpontokkal is tárgyalnak, hogy a parkolóhelyeik egy részét P+R várakozóhelyként lehessen használni (Kőbánya-Kispesten várhatóan 350 ilyen férőhelyről fognak tudni megállapodni az ottani bevásárlóközponttal).
Más kérdés, hogy jövő nyárig igen kétséges a majdani (külső?) zónahatáron működő több tíz milliárdos kamerarendszer kiépítése, amely az autók rendszáma alapján ellenőrizné a befizetéseket. Ehelyett kezdetben emberi erővel végeznék a vizsgálatokat, de várhatóan nem a rendőrök feladata lenne ez, hanem új egyenruhások kaphatnak jogot az autósok igazoltatásához. Horváth Csaba országgyűlési képviselő azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a dugódíjnak a forgalmat kellene szabályoznia, az EU pedig a négyes metró támogatási szerződésében nem jelölte meg összeget, így a főváros azt akár egy forintban is megállapíthatná.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    A Hungária körgyűrű a határ, vagyis azon belül kell(ene) fizetni. Még a nagykörúton belül csak-csak, de hogy már gyakorlatilag a külvárosban lehessen csak közlekedni?! Mert parkolni ott sem lehet. Eddig a parkolási díjak, most meg már majd a kismillió autó miatt. Eddig nem éltem vissza a parkolási igazolvánnyal…. 🙂

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    Számomra nem derült ki eddig -vagy csak naiv vagyok -, hogy magukon a körutakon is kell-e fizetni, vagy csak aki arról befele a Belvárosok felé letér. Amennyiben a körutakon is az eléggé üti a körút eredeti funkcióját és az egész dugódíj koncepciót, ugyanis ezek pont a központok elkerülésére hivatottak. A főváros vezetésének inkább a 4 -es metró költségvetésére kellene több figyelmet fordítania, miért került annyival többe a beruházás és az üzemeltetés mint máshol a világon a hasonlóadottságú metrók. Ha olcsóbb lenne, az EU jobb megtérülési mutatók miatt nem kérne pórbevételek mint a dugódíj, hisz a forgalmi díjbevételekkel ez a drága metró csak veszteségesen üzemeltethető, szemben m,ás városokkal, ahol a nagy forgalmú metró megáll a saját lábán.Kirívó pazarlás pl. a Kelenföldi végállomás grandiózus kivitele, a fedett színek hatalmas épületegyüttese. Ezt egy takarékos és az építőipari lobbik által meg nem vezetett tisztességes vezetés sose hagyta volna jóvá, mert abszolút felesleges, nyílttéri parkoló is megtenné a kocsiknak, (legfeljebb egy könnyűszerkezetes tető) mint ami a vasútnál általános.

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    Hát én futár vagyok mint Budán úgy Pesten is, napi 30-szor megyek át egyik oldalról a másikra vicces lenne a cég akinek dolgozom erősen kétlem hogy kifizeti,meddig hagyja még ez az ország hogy ilyen beteg emberek írányitsák?

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    Az elvtársak alapítanak majd egy céget a haveroknak, akik a behajtást fogják ellenőrizni, a másik haver cége pedig a kamerákat fogja telepíteni, azután pár év múlva a harmadik haver cége őrzi a leszerelt kamerákat egy negyedik haver cégének a raktárában. A pénz meg úgy eltűnik, mint ha nem is lett volna…

    Uff

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    Forgalmi dugó nem csupán Budapesten van. Mindenhol ahol zsúfoltság van bevezetik a dugódíjat?
    Aki a belvárosban lakik ingyenesen közlekedhet mindenhol és ö máshol okoz forgalmi dugót! Ez a rendelkezés csupán a pénzszerzésre megy. A minisztériumi gépkocsik is fizetnek? Ha igen, akkor az adófizető fizetheti azt is? Mit találnak ki még a „demokratikusan megválasztott” politikusaink?

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    Arról nem beszélve, hogy nem esett szó időkorlátozásról.
    Este csak be lehessen már menni megnézni a várost, úgy hogy nem fizetek érte Tarlós Mindent Megmagyaráz és Kikér magának Úrnak…

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    Érdekes nézőpont.
    Legalább a két szélső hídon illene tudni áthajtania annak, aki Budáról Pestre szeretne átjutni, ingyen.
    Mert innentől kezdve hívhatnánk hídpénznek is!

    Vagy akkor tessék rendbe hozni az M0-ást!
    Botrány, hogy mindent az autósokkal akarnak megfizettetni…

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    Hiába lesz parkolási övezet a 3. kerület, ha még így is olcsóbb, mintha behajtási díjat IS fizetnének. Az utóbbit nem fogják fizetni, mert nem hajtanak majd be… Hol is parkoljanak majd máshol mint…?!

    Bár a kerületben a parkolási díjat meg kell majd fizetni, de így is egy óriási, a mainál is gigantikusabb “parkoló” lesz…! Nem én mondom, Bús Balázs a ker.pm. egy ideje már hadakozik Tarlóssal az exker.pm-el emiatt… Kivételesen egyetértek…

    Mi lehet ott a belvárosban, amiért sok százezer embernek kell majd naponta szívnia ezentúl???!!! Egyszer meg kellene már néznem nekem is… 😉

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    A 3. kerületből már nem, mert bevezetik a parkolási díjat. Azaz elég drága parkoló lenne ebben az esetben.
    Persze a Hévizi úttól kifelé és a Bécsi úttól feljebb még ott lehet majd hagyni az autót, csak hát onnan megint nehéz lesz közlekedni…

    Úgy tűnik egyébként, hogy nagyon kevés pénz van a kerületben, mert a helyi (3. kerületi) közterület felügyelőknek mostanában az a hobbija, hogy a családi házas részen büntetik azokat akik a saját házuk elé álltak forgalommal szemben! 50-60.000,- forintos bírságot osztogatnak. Ami érthető, hiszen a KRESZ valóban így szól, de azért ezt egy családi házas körzetben betartatni az meglehetősen nagy szemétség az eljáró hatóság részéről! A szomszédomat lassan szénné büntetik. A közterület felügyelők azt játsszák itt a környéken, hogy megbüntetnek néhány autóst, akkor mindenki elkezdi betartani ezt az eszement szabályt. Aztán több hétig semmi…. Sőt lehet őket látni amint elsétálnak, elautóznak a környéken a parkoló autók mellett. Ekkor megint felbátorodnak a lakosok, hiszen nem büntették meg őket. Aztán megint büntetik őket… Gyakorlatilag olyan mintha becsapnák az autósokat… 🙁

  • 2017.10.30. at 21:31
    Permalink

    És mi van azokkal, akik pl. a 3. kerületben laknak, de közeli rokonaik a 13-ban??
    Minden egyes rokonlátogatásnál fizessenek díjat, holott ugyanabban a városban laknak egymástól 1-2 km-re??

    Egyébként is mi lesz a 3. kerületből? Egy nagy nyílvános parkoló?! Brrrr…

Vélemény, hozzászólás?