500 forintos dugódíjat javasol a Levegő Munkacsoport

Másfél villamosjegy ára alatt lenne a budapesti dugódíj a Levegő Munkacsoport javaslatával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy budapesti vonaljegy 350 forint, a Levegő Munkacsoport pedig napi 500 forintos dugódíj bevezetéséért indított petíciót.

Rövid idő alatt be lehetne vezetni egy napi 500 forintos úthasználati díjat a Budapest határát befelé átlépő gépjárművekre - állítja közleményében a Levegő Munkacsoport. Azt valószínűsítik, hogy egy ilyen díj hatására egy időre megszűnne a forgalmi dugók jelentős része, javulna a levegő minősége és kissé fellélegezhetne a város.
Hirdetés
A bevezetéshez pontosan azt a rendszert javasolják, amit az autópályamatricák kapcsán amúgy is használunk már. Állításuk szerint a Budapest-matrica könnyen bevezethető lenne a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. már meglévő és eddig is hatékonyan működő rendszerével, jelentősebb beruházások nélkül. Egyúttal hasznos tapasztalatokat lehetne gyűjteni arról, hogy a behajtási díj mennyire tudja javítani Budapest közlekedését és környezeti állapotát.
Hirdetés
„Budapesten és környékén évente több mint 3000 ember korai halálát és mintegy 3 millió megbetegedést okoz a légszennyezés. A gépjármű-közlekedés okozta környezeti és egészségi károk becslések szerint meghaladhatják az évi 1000 milliárd forintot. Olyan intézkedésre van szükség, amellyel gyors ütemben csökkenthetők ezek a súlyos veszteségek. Az általunk javasolt behajtási díj ilyen intézkedés” – jelentette ki Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.
Hirdetés
„Egy napi 500 forintos behajtási díj minden bizonnyal érdemben csökkentené Budapest gépjárműforgalmát. Ugyanakkor a tömegközlekedésre sem hárulna elviselhetetlen többletteher. Tovább lehetne javítani a helyzeten, ha megfelelő feltételeket biztosítanak a telekocsizásra. A havi szinten egy tömegközlekedési bérlet árával nagyjából megegyező mértékű behajtási díj tudatilag és szakmai szempontból egyaránt elő tudná készíteni az általunk már évek óta javasolt kilométer- és szennyezésarányos városi útdíj bevezetését is” – tette hozzá Vargha Márton, a civil szervezet közlekedési témafelelőse.
A napokban zajló Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva a Levegő Munkacsoport szeptember 22-én, szerdán az Európai Autómentes Napon a Madách téren demonstrált: stílusosan a XXI. századi ember tragédiájára kívánták felhívni a figyelmet. Arra, hogy túl sok gépjárművet engedünk be városainkba, a sok autó pedig légszennyezésével, zajával, területfoglalásával és baleseti kockázataival rontja mindannyiunk életminőségét. „Az egészségesebb és élhetőbb országért tennünk kell, ki kell követelnünk magunknak, hogy a politikusok meghozzák a szükséges döntéseket” - írják közleményükben.
A civil szervezet a témában - a szabad.ahang.hu oldalon keresztül - petíciót indított. Azt szeretnék elérni, hogy a főváros vezetése készíttessen egy megvalósíthatósági tanulmányt a budapesti útdíj bevezetéséről.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.09.24. at 09:36
    Permalink

    Valamit tényleg kell tenni, mert ennyi autó nem fér el a fővárosi utakon – ugyanakkor végre egy átfogó koncepció kellene, a lehetséges eszközök harmonikus bevezetésével és a szükséges fejlesztésk/beruházások elindításával.
    De egy egyszerű eszközt máris bevezethetnének, mégpedig, hogy az M0-t és minden város elkerülőútját díjmentessé teszik – elképesztő, hogy városok köré elkerülőket építünk, hogy az autók ne terheljék/szennyezzék a településeket, majd útdíjat vet ki a kormány az elkerülő útra, hogy az autók mégis inkább a városon át való közlekedést válasszák.
    Persze, lehet mondani, hogy aki autópályán érkezik a városhoz, annak már úgyis van matricája, de nagyon sokan nem autópályán, matrica nélkül érkeznek oda és a díj miatt nem az elkerülőt fogják választani.

  • 2021.09.24. at 17:07
    Permalink

    kb. 15 éve mindenki tudja mi a megoldás és mik az előfeltételek:

    -befejeződjön az M0-ás körgyűrű
    -újabb P+R parkolók
    -kamera rendszer
    -normális tömegközlekedés az agglomerációból (pl. 100a MÁV vonal egy nagyon szar vicc!)

    + a M3 metró 2017 óta tartó felújításának befejezése.
    Ezek után jöhet a dugó/behajtási díj.

    De csinálják fordítva.
    Viszont ha nem csökkenne a dugó, mert mindenki megfizeti az 500Ft-ot akkor minden rendben, meghalhat ~3000 ember?!

Vélemény, hozzászólás?