500 kilométer a Nissan villany crossoverének a hatótávolsága

Ariya néven érkezett a villanyhajtású Nissan SUV-kupé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Beállt a sorba a Nissan is, kupésított szabadidő-autót dob piacra a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség villanyautók számára szánt platformján.

Új formanyelvet is hozott az Ariya, amit a Nissan a hangzatos „időtlen japán futurizmus” kifejezéssel illet, és valóban elég futurisztikusan hat az autó. Pedig egyre inkább megszokott a villanyautóknál a teljesen befalazott hűtőrács, legalábbis a két fényszóró között. Habár a formatervezők igyekeztek ide is játékos formai megoldásokat rajzolni, 20 LED csillog a területen. Oldalnézetből szinte ugyanaz a látvány fogad, amit a prémium szegmens villany crossovereinél már láttunk, ám a 19 vagy akár 20 colos felniknél is ügyeltek a légellenállás csökkentésére. Hátul teljes szélességében fut végig a fénycsík, a tető légterelőben végződik, szóval ebből a szögből is látványos az Ariya.
Hirdetés
A műszerfal végtelenül letisztult, két 12,3 colos kijelző trónol rajta, egyik a műszeregység a vezető előtt a másik az infotainment kezelőfelülete. Kardánalagút lényegében nincs, a középső konzol, mintha lebegne a térben. Sőt, a fizikai gombokat is nagyítóval kell vadászni. A klíma vezérlése a fa hatású díszlécre került a műszerfal közepén, de elég megérinteni a piktogramokat a kezeléshez.
Hirdetés
Az Ariya vásárlói öt hajtáslánc közül választhatnak Európában. Az alap a hátsókerék-hajtású, 63 kWh-s akksival rendelkező, 215 lóerős, 300 Nm forgatónyomatékkal rendelkező változat, amely 7,5 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/h tempóra, hatótávolsága pedig 360 km. Szintén hátsókerék-hajtású a 239 lóerős változat a 87 kWh-s akksival. Ez csak egy tized másodperccel lassabb, ám 500 km a hatótávolsága. Az e-4ORCE névvel felvértezett összkerékhajtású változatok szintén 63 vagy 87 kWh-s akksival érkeznek, de teljesítményük 275 lóerőtől 389 lóerőig terjed. Hatótávolságuk pedig 340 és 400 km között mozog. A 63 kWh-s akkumulátorhoz 7,4 kW-os fali töltőt ad a Nissan, a 87 kWh-s pedig háromfázisú, maximum 22 kW teljesítményű töltőt kap. Persze villámtöltővel is „tankolható” az Ariya, a maximális töltési teljesítmény 130 kW is lehet. Az autót a legmodernebb vezetéstámogató rendszerekkel szerelik, ami a Nissan háza táján ProPILOT néven fut, illetve a NissanConnect alkalmazás is jár hozzá, amellyel távolról érhető el néhány funkció. Az árakról és a piaci debütálásról egyelőre még hallgatnak a gyáriak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?