5+1 dolog, amitől agybajt kapok a közlekedésben

Egyre rosszabbnak tűnik a hazai közlekedési morál - mutatom, mi zavar leginkább

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogyan melegszik az idő, úgy ülnek egyre többen autóba. Ezzel nem is lenne gond, ha mindenki megfelelően vezetne. Néha viszont úgy tűnik, sokan direkt vagy akaratukon kívül, de nem épp együttműködő résztvevői a közlekedésnek.


Megvolt május 1, két pillantás múlva itt lesz a nyári szünet, ami talán némi enyhülést hoz majd a hétköznapok városi forgalmában, hétvégente viszont nihil várható az autópályákon, főként az M7-esen. Szerdán magam is koptattam utóbbi aszfaltját, s közben persze háborogtam magamban, majd a hét további két munkanapja megadta a löketet, hogy kifakadjak, s megmutassam, mi az, amitől agybajt kapok a közlekedésben. Ha ezekre mindenki figyelne, nem csak kevesebb baleset adódna, a közlekedés is gördülékenyebb lehetne.
1. Tarts és hagyj is megfelelő követési távolságot, "légyszi"!
Nincs az a tempó, aminél ne lenne autós, aki utolér. Sokszor idegesítően a "fenekembe" másznak, autópályán főleg, de talán még zavaróbb, hogy utána képesek az általam megtartott követési távolságba bejönni. Magyarán: megelőznek, majd fékezésre kényszerítenek azáltal, hogy elveszik a követési távolságomat. Márpedig a követési távolság nagyon fontos, hiszen azzal kell számolni, hogy ha bármi történik az előttünk álló autóval, meg kell tudjunk állni mögötte. És nem elég az ő féktávolságával számolni, szükséges a reakcióidő és a fékkésedelem alatt megtett úttal is, meg persze azzal is, hogy lehetséges, hogy az előttünk haladónak a miénknél jobb fékrendszere, gumija van. Szóval erre tessék nagyon ügyelni plíz! 2. Fölös sávváltás - mind időt nyernénk, ha nem lenne!
Dugóban nagyon sokszor látható, hogy sokan úgy gondolják, ha az egyik sáv gyorsabban halad, azonnal át kell sorolni abba, ezzel azonban mindkét sort belassítják. Sávot váltani csak akkor van igazán értelme, ha a miénk nem arra megy, amerre mennénk, akadály van benne, netán megszűnik. Ilyenkor pedig a másik sávból illik zipzár elv szerint egy-egy autót beengedni. Ugyanezt tartani a másik sorból is, nem megpróbálni egyetlen autó elé ötödmagunkkal betolakodni, mert akkor pont megállítjuk a forgalmat, míg az egy-egy elvnél mindkét sor tud, ha lassan is, de haladni.
Hirdetés
3. Rossz féklámpa
Nálam ez is "kiveri a biztosítékot". Minden nap ellenőrizni kellene az autók világító és fényjelző berendezéseit, ezzel szemben az autók legalább tizedénél hiba látható ezek kapcsán. A rossz fényszóró leginkább éjszaka veszélyes, ám a rossz féklámpa mindig az. Talán a leginkább idegesítő a közhiedelemmel ellentétben az új autóknál már réges rég kötelező, nem pedig opciós tétel. Ha van az autón, működnie kell, tehát az, hogy nincs harmadik féklámpa, csak a young- és oldtimer autókon elnézhető, ha pedig van, annak is világítania kell fékezéskor. 4. "Elfelejtett" irányjelző
Sokan úgy vezetnek, mintha az irányjelzés pénzbe kerülne, pedig alapvető, hogy mutatni kell, mit kívánunk tenni. Ha parkolóhelyet keresünk, előbb érdemes kitenni az irányjelzőt, mint lassítani. Jelezni kell a bekanyarodási szándékot, a körforgalomból kihajtást (a behajtást nem!) és még az elindulást is.

A közlekedés egy nagy-nagy társasjáték, csapatmunka, ami csakis megfelelő kommunikációval tud működni, s ennek egyik legfőbb eleme épp az irányjelzés.


5. El nem ismert hibázás
Én egy háborgó alkat vagyok, képes vagyok dudálni olyanért (záróvonalon megfordulás), ami kapcsán bizony van kollégám, aki tolószékbe került. Ha mindezt egy hivatásos (személyszállító...) sofőr követi el, akkor talán a kelleténél hosszabban is nyomom a dudát, ilyenkor az elkövető talán magába nézhetne, nem pedig nekem kellene mutassa a középső ujját. Még nagyobb probléma, ha a követési távolságom elvétele kapcsán adott reflektorozásra egy fékezés a válasz. Van úgy, hogy a kritikát el kell fogadni, mert ha ebből baleset lesz, s mindezt fedélzeti kamera is rögzíti (ami nagyon erősen ajánlott napjainkban), akkor abból nem csak a "hátulról érkezőnek" lesz baja.
5+1. Ne tőlem várd a megmentést!
Ugye te jól vezetsz? Simán cikázol a kocsisorok között, a sok mazsola pedig csak cammog? Nos, azért tudsz haladni - a tömegnél gyorsabban -, mert mindenki vigyáz rád, meg persze magára is, de ezzel pont te készteted őket lassításra, miattad (is) lassabb a közlekedés. Kiteszed az autódra a "Vigyázz, gyerek!" matricát, de bekötni nem vagy képes a csemetédet? Vigyázhatunk, de ha baj lesz, az az elhagyott öv, az elspórolt gyerekülés semmivel sem lesz pótolható. Tudom, kedves olvasó, ez a hőbörgés pont nem neked szól, ne is vedd magadra, de én azt mondom, bizony időnként konfrontálódj! Én sem szólok egyetlen szülőnek sem, hogy kösse be a gyermekét, pedig talán kellene, de bevallom, időnként egy-két autósnak jelzem a nem működő lámpáit, sokszor tudnak is róla. Az életveszélyes manőverek kapcsán pedig már nem egyszer voltam kénytelen diszpécserszolgálatot hívni, ha már olyan szép olvashatóan rajta volt azon a sárga autón. A fedélzeti kamerát pedig - ismételten - erősen javaslom, nem azért, hogy a neten osztogassuk a necces helyzeteket (azt ugyanis hazánkban sem szabad), hanem azért, mert bármikor jól jöhet. És elárulom, arra is jó, hogy arra mutatva egy-egy magát kőkeménynek gondoló közlekedőtárs kevésbé arcoskodjon. Kellemes hétvégét, biztonságos közlekedést, és ne felejtsd el megírni alább a kommentszekciónál: téged mi zavar leginkább a közlekedésben?
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2019.05.04. at 07:57
    Permalink

    Hehe, ezért szeretek éjjel kimenni autózni (már hétvégén sem lehet normálisan, vagy lezárás van rendezvény miatt, vagy szimplán ugyanúgy tele van a város), a fentebb felsorolt bajok nagyrésze így nem érint. Nappal városban csak ha nagyon muszáj, nekem nem derogál Budapesten tömegközlekedni (9500 forint, ami fél tank gázolaj)+menő roller, kímélem a technikát és ami fontos, az idegeimet is. És a csajokat is 100x könnyebb csekkolni 😉

  • 2019.05.04. at 08:40
    Permalink

    Teljesen igazad van, a bicikli vagy bármilyen kétkerekű sokszor gyorsabb. Ha viszont 2 gyereket hord az ember, vagy pláne ha tesztautókat mozgatunk, akkor más a matek. De tény, sokszor érdemes letenni az autót, csak ugye akkor is ki vagyunk téve a vezetni nem tudóknak, a bicikli pedig nem ad védelmet egy autóhoz mérten.

    • 2019.05.06. at 14:54
      Permalink

      Így van… tömegközlekedés, bringa, roller, séta (mert arra jó csajok vannak 🙂 ) csakis addig opció még nem jön egy-két gyerek… 10éve én is rendszeresen bringával jártam dolgozni, ma már csak álom, vigyél el egy óvodást +egy kisiskolást, (pláne hogy nem egy helyen vannak) +érjél be dolgozni…. aztán késő délután 180fok és ugyanez… esélytelen.

  • 2019.05.04. at 11:27
    Permalink

    Akkor én leírnám az 5+1+1-et, ez oedig a buszsávban előző, nagyon siető, sürgősségi “betegszállító” aki érti az iróniát ért, aki nem nem. De amikor a buszsávban kerüli valaki az autósort, majd onnan index nélkül, bevág az első lukba ahova befér, ezzel vészfékezésre kényszerítve az így már mögötte haladót, szívesen tennék csodát. Lehet erre is figyelhetnének a csodatrafipaxok, és erre talán érdemes is lenne. 🙁

  • 2019.05.04. at 16:52
    Permalink

    A cikkben leírtakat én már apróságnak gondolom. A féklámpát nehéz egyedül ellenőrizni, bárkivel előfordulhat, hogy egyik kiég, de legalább a másik legyen jó. Én valahogy mindig Húsvétkor érzem, hogy előjönnek a “nyári autósok”. Tavaly pl. valaki elrontotta a kihajtót, ezért megállt gondolkodni előttem. A baj az volt, hogy ez egy autóúton volt a szélső sávban lehúzódás nélkül. Idén egy úriember az út torkolatban állt meg telefonálni. Ahonnan én éppen szerettem volna kikanyarodni, de ő egyszerűen elállta az utat. Erős dudálásra előbbre ment pár métert, de a pickupból kb. 2 méter így is belógott. Kikerültem, dudálok, majd még neki áll feljebb, ő integet. “Igaza van” ….. miért nem kerülöm ki, ő most telefonál 🙂
    Aztán máshol egy városból kivezető úton egy fiatalember 40-nel kabrióztatja barátnőjét a belső sávban. Mögé érek, nagy nehezen mutogatva húzódik a szélső sávba. Ezután kiérünk egy főútra, itt a sétakocsikázásból rally üzemmódba kapcsol, és több életveszélyes előzést bemutatva kb. 4-5 helyet halad előbbre az egybefüggő kocsisorban.
    Ami durva és veszélyes, autópályán a leállósávon előzni. Az is idegesít, aki tolakodik, nem tartja be a zippzár elvet. Pl. minden délután a Lánchídra felhajtás előtt sokan az Akadémia előtti parkolón keresztül pofátlankodnak be a sorba. Ha más ki tudja várni, ő miért nem?
    És egy nagyon érdekes mai hír. Hamarosan a biztonsági cégek is használhatnak kék villogót. Na szerintem itt jön el a káosz, mert minden lóti-futi hülye security tele 8 osztályt végzett szakemberekkel kék villogóval fog vagizni mindenhol.
    https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/kek-feny-auto-autos-vagyonor.683540.html

  • 2019.05.04. at 16:56
    Permalink

    Kedves Mátyás!
    Én sem szeretem a dudálgatós és villogtatós autósokat.
    A városban tudomásul kell venni, ha nagyobb távolságot hagysz a szokásosnál és még esetleg “lődörögsz” is, akkor oda bizony be fognak menni. Ezért kár villogni, ezáltal magadat és a másikat is felidegesíteni.
    Az országúton meg teljesen egyértelmű, hogy egy előző gépkocsi az előzés után be fog menni az előtted lévő helyre, függetlenül annak nagyságától. Akinek ez nem tetszik, az haladjon gyorsabban, hogy ne előzzék le, vagy hagyjon megfelelő követési távolságot belekalkulálva ezt is.
    Azt pedig nagyon nem javaslom, hogy olyanra dudálj, aki csak szabálytalan, viszont senkinek semmi gondot nem okoz, mert nem vagy rendőr. Az önkéntes rendőröket meg mindenki rühelli.
    A menetrögzítő kamera használatával én is egyetértek, viszont azzal, ami mostanában nagy divat lett, egyáltalán nem.
    A sok videózgató majom a felvett szabálytalanságokat beküldi a médiának és ezen csámcsog a fél ország. Önkéntes rendőrnek és igazságosztónak képzelik magukat. Van néhány olyan videó ami valóban komoly és elítélendő szabálytalanságot tartalmaz, de a legtöbb nem ilyen, ennek ellenére a középpontba kerül. A sok balfék meg szörnyülködik rajta. 🙂

  • 2019.05.04. at 18:53
    Permalink

    Engem a türelmetlen és mutogató emberek idegesítenek fel a legjobban – főleg ha én szabályosan közlekedem. Pl. ha autópályán előzök és megérkezik vki a seggembe 160-al, akkor ne villogjon és ne jöjjön mögöttem egy méterre, ha betartotta volna a sebességkorlátozást, akkor nem tartom fel..

    Szóval figyeljünk egymásra, legyünk türelmesebbek és előzékenyebbek 🙂

    • 2019.05.04. at 19:17
      Permalink

      Amit írsz, az mindig az adott szituációtól függ. Ha éppen előz valaki, és látható, hogy az előzés befejezését követően vissza fog menni a jobb szélső sávba, azzal semmi gond. A probléma azzal van, aki a belső sávban autózik, amikor ez nem indokolt.
      Ha a szélén megyek és előzni készülök, akkor a tükörbe nézve megpróbálom felmérni a mögöttem közlekedő autó sebességét. Azt azért általában lehet látni, hogy ha én is előzésbe kezdek, akkor fékezésre kényszerítem-e.

  • 2019.05.06. at 16:34
    Permalink

    Engem az országúton 70-el, városban 40-el, hatvanas táblánál 50- el , stb. másokat indokolatlanul feltartó autósok tudnak kihozni a sodromból. Én mindig betartom a sebességhatárokat, de ez nagyon idegesít.
    A másik dolog, hogy hiába van már rengeteg körforgalom az országban mert sajnos rengetegen nem tudják hogyan kell használni ezeket. Nagyon fel tudom húzni magam amikor az előttem álló megvárja, hogy autó sem legyen a körforgalom közelében mert csak akkor mer behajtani, ugyanis fogalma sincs a szabályokról.

    • 2019.05.06. at 19:51
      Permalink

      A körforgalomban haladónak van elsőbbsége, mert minden behajtási pontnál elsőbbségadás kötelező tábla van. Az meg egyéni dolog, ki hogy ítéli meg, hogy mehet-e vagy sem. Lehet, hogy ahol én még “besurranok”, ott nyugdíjas édesapám megvárná, amíg elmegy előtte a másik autó.
      Más a helyzet csúcsforgalomban, ott azért sokszor beengedik az érkezőket (pl. Lánchíd budai oldal, budaörsi Tesconál az M1-M7 kivezető fölötti körforgalom, stb.).

      • 2019.05.06. at 21:43
        Permalink

        Érdekes kérdés ez a körforgalom, én is úgy tudom, hogy aki előbb van a körforgalomban, annak van elsőbbsége.
        Azonban az utakon, mintha valamiféle “balkéz szabály” lenne a fejekben inkább irányadó.
        Kicsi, vagy közepes méretű körforgalomban ha egy jármű és a tőle balra becsatlakozó másik jármű egy időben lépnek be a körforgalomba, sokszor van, hogy rosszallóan dudál, aki a köríven balról érkezik.
        Pedig nincs elsőbbsége, ha nem volt hamarabb a körforgalomban.
        Egy baleset esetén rendőr legyen a talpán, ha megállapítja, hogy milyen idősorrendben léptek a szereplők a körforgalomba…

      • 2019.05.06. at 22:15
        Permalink

        Ha nincs tábla akkor nincs elősbbséged. hanem a jobbkézszabály érvényesül (régen lyen volt a Clark Ádám tér is).

        Aki Belgiumban jár az gyorsan megtanulja, mert simán követheti egymást váltakozva a körforg, jobbkezes körkereszteződés és meging körforg.

        Egyébbként meredek hogy mekkora kihívást tud jelenteni itthon egy sima egysávos körforgalom az embereknek…

Vélemény, hozzászólás?