60 emirátusoki rendszám került kalapács alá

Volt, akinek megért 4,9 millió dollárt az 1-es rendszám

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

1340 licitáló közül csak egy kiválasztotté lehetett a mindent lebíró 1-es rendszám. Fel is pattintotta Paganijára.


Az Egyesült Arab Emirátusok legnagyobb árveréseként emlegetik a múlt hét szombati rendszám-aukciót Sharjahban. Merthogy ott ilyen is van. Mert, miért ne. Mi több, 1340 licitáló érkezett az eseményre, hogy megkaparintsák a legjobb számokat, amik később autóikat díszítik. Olyan emirátusoki rendszámok voltak kelendőek, mint az 50, 100, 333, 777, 1000, 2016, 2020 vagy a 99 999. Ezek azonban mit sem értek egyetlen úriembernek, aki csak az 1-es számért érkezett.
Az emirátusoki üzletember, Arif Ahmad Al Zarouni nem kevesebb, mint 4,9 millió dollárt, azaz 1,3 milliárd forintot adott a különleges rendszámért. Állítólag 18-szor emelt rá az alapösszegre, hogy megkaparintsa álmai rendszámát, hiszen elmondása szerint mindig mindenben az első számú szeretne lenni, és bármi áron megvette volna az 1-es számot, amit nem is kíván továbbadni senkinek. Összehasonlításképp a 12-es és 22-es számú rendszámok „csupán” 154 és 155 millió forintnak megfelelő arab emirátusoki dollárért keltek el, míg a 60 eladott rendszám összesen 3,7 milliárd forintnyi dollárt generált az aukciós háznak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?