600 lóerős autókat alázott a Nürburgringen az 1 literes EcoBoost

1 literes versenyautó futotta a 11. legjobb időt a Nürburgringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiszerelték a Formula Ford versenyautó 1,6-osát, helyére pedig egy 205 lóerőre felcsavart apró, háromhengeres EcoBoostot illesztettek.



A Ford minden lehetőséget megragad, hogy bizonyítsa 1 literes, háromhengeres EcoBoost motorjának fantasztikus képességeit. Most egy Formula Ford versenyautóból pattintották ki a futamokon használatos 180 lóerős 1,6-ost, helyére pedig az idén bemutatott apró turbómotort illesztették, majd a vezérlésen keresztül történő elektronikus beavatkozással 205 lóerőre növelték az Év Motorjának teljesítményét. Mivel közúton is használható autóval szerették volna kidomborítani az 1,0 literes EcoBoost érdemeit, az autó lámpákat, dudát, sárvédő-elemeket, irányjelzőt, visszapillantó tükröket és sima utcai gumikat kapott, sofőrnek a korábban a Formula Ford sorozatban is vezető, nürburgringi specialistát, a 28 éves Nick Tandyt kérték fel, aki örömmel ült a háromhengeres versenygép kormányához.

Olyan jól érezte magát benne, hogy 7 perc 22 másodpercet ment, ami a közúti használatra alkalmas autók között a valaha futott 11. legjobb időeredmény, olyan, jóval erősebb nagyságokat utasított maga mögé, mint a Ferrari Enzo, a Lamborghini Aventador vagy épp a Pagani Zonda. Az átalakított Formula Ford kevesebb mint 4 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-t, végsebessége 255 km/h körül jár, és a 20,832 km-es pályán 169 km/h-s átlagot ért el. Ilyen átlagot eddig még nem hogy 3, de 4 hengeres autó sem ért el a Ringen. Ugyanakkor - bár nyilván nem ennél a tempónál - a leméretezett motorral az autó fogyasztási adatai is mesések: 56 km/h-val haladva 2,4 liter, 120 km/h-s sebességgel pedig 5 liter üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren.
Hirdetés

A kis EcoBoosttal szerelt Formula Ford persze nem lesz megvásárolható, de már most látszik, hogy a vásárlókat meggyőzte az 1,0 literes motor, mivel az új Focusok 30%-át ezen motor valamelyik változatával rendelték az elmúlt pár hónapban. A háromhengeres 100 lóerős változata 4,8, a 125 lovas verzió pedig kereken 5 l/100 km-es fogyasztást ígér a Focusnak, és nemsokára az új B-MAX, C-MAX, valamint a most frissített Fiesta kínálatában is elérhető lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 18:02
    Permalink

    Márk,minek?Súly tömeg arány tekintetében a kisseb súlyú szívó motor jobb ráadásul a turbó előbb utóbb elromlik.Inkább előbb.Ára magas,javítás szintén.Drágábban gyártható a motorja mert a turbo az teljesítmény növelő eszköz és ha “fújni” kell a motort akkor oda bizony erősebb dugatyú,hajtókar siklócsapágyak,szelepek stb…kell.Kell mert a nagyobb teljesítmény jóval nagyobb hőt termel.Tehát minden drágább.9 másodperc helyett kb 12-13 másodpercel alatt gyorsul.A kb 1 millió Ft többletet nem biztos,hogy megéri.Limited Edition mondjuk oké,de Mondeo 125Le?Haha.Hagyjuk már.Szerintem ha vérbeli Fordost megkérdezed akkor elküldi a Ford vezetését a picsába.Szerintem maradj a Japán vasadnál.Jobb az.

  • 2017.10.30. at 18:02
    Permalink

    Az összes “Autós szakportálon” a hülyeség megy!!!!!!!!!Csomagoljatok aztán menjetek már haza mert egymást másolva hülyeségeket hoztok nyilvánosságra.Ami ráadásul nem is igaz.EZ NEM autó!!!!!!!!Ezt a szart erre a célra építették.Utcai közlekedésre ezekkel a gumikkal még ha lámpja meg tükre van akkor sem alkalmas.Meg 400 kg.Összehasolítást tenni egyazon kategóriába tartozó autóknál lehet csak.Elmagyarázom a gyengébbek kedvéért.Majd ha ez is Az Aventador súlyát hozza ezzel a motorral /1575 Kg / és akkor is lenyomja akkor lehet tenni összehasonlítást.Nem vagytok újságírók csak copy/paste bajnokok.Lehet keresni másik állást az újságírónak van önálló véleménye és magához való esze.Ha már autókkal foglalkozunk akkor érteni is kell hozzá.

  • 2017.10.30. at 18:02
    Permalink

    Akárhogy nézem, nekem ezek versenyguminak tűnnek. Ez pedig egy pillekönnyű versenyautó lámpákkal, köze sincs egy utcai autóhoz. Statisztikagyártásra jó, de a valóságban semmit nem bizonyít az Ecoboost motorról.

Vélemény, hozzászólás?