612 lóerővel jön a terepjáró ikon Merci

Mercedes-Benz G-osztály modellfrissítés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Júniustól kapható a 33 éves korára ismét megifjodó G-osztály, a Mercedes-Benz luxusterepjáró-etalonja.


Nem mostanában, 1979-ben kezdte hódító útját, tehát idén krisztusi korba lépett a terepjárók egyik etalonja, a luxusdoboz, a sokadszorra - módjával - frissített, legújabb változatával a piacra júniusban érkező Mercedes-Benz G-osztály. Ránézésre olyan, mint mindig, a sajtóanyag ugyanakkor jelentős változtatásokról ír.
Hirdetés
Nyilván az utasteret, a technikát és a felszereltséget illetően, mert kívülről csupán a LED-es nappali menetfény és bizony, a visszapillantó tükör az újdonság. Az AMG verziók frontrésze persze picit eltérő, abroncsból meg 20 colosat viselnek szériában - vörösre festett féknyergekkel.
Bent új, színesebb, modernebb a műszerfal és a középkonzol, jobbak, finomabbak lettek az anyagok, hogy még prémiumosabb legyen a hangulat. Többek között adaptív tempomattal, holttérfigyelő rendszerrel, tolatókamerával, internet-hozzáféréssel bővült a korábban sem szegényes extralista.
Közös a rövid és a hosszú tengelytávú (Station Wagon) G-osztály motorparkjában a 350 BlueTec V6-os, háromliteres dízel 211 lóerővel és 540 Nm-es nyomatékkal, illetve az 500-as, klasszik V8-as, 5,5 literes benzines 388 lóerővel és 530 lóerővel, a kabriót csak utóbbival kínálja a Mercedes. A váltó "természetesen" a 7G-TRONIC PLUS automata szerkezet.
Új a korábbi 55-öst váltó G 63 AMG 5,5 literes biturbó V8-as motorral (544 LE, 736 Nm) és figyelem: stop-start elektronikával, s akinek ez sem elég, németországi áron potom 264 ezer euróért (jelen árfolyamon 78,6 millió forintért) vásárolhat magának 6 literes, 12 hengeres biturbó 65 AMG szörnyeteget 612 lóerővel és kerek 1000 Nm-es nyomatékkal. Viszonyításképp a 350 BlueTec ára cirka 85 ezer euró, szabvány fogyasztása pedig 11,2 l/100 km. A 65 AMG gyári étvágya 17 l/100 km...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?