65 éve még krumplival mérték a nyomtávot

Így kezdődött az Unimog története

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatvan év alatt több százezer Unimog látott napvilágot, és túlzás nélküli állítás, hogy mind a mai napig eme különleges Mercedes-Benz a világ egyik legjobb terepjárója és multifunkcionális járműve.


Unimog történetíráshoz a legcélszerűbb formátum a könyv, így most csak arra vállalkoztunk, hogy az idén 65 éves típus pályafutásából felvillantunk néhány részletet. De rögtön meg is állhatunk egy szóra: 65 év? Hiszen a Mercedes-Benz a 60. évforduló kapcsán ünnepel, ennek tiszteletére készült, és került bemutatásra a jövőbe mutató Unimog Cabrio Concept, és ugyancsak erre a kerek évszámra gyúrt rá a dániai játékgyár, a LEGO, amely egy fantasztikus, hamarosan kapható U400 Technic készlettel hozta izgalomba a gyűjtőket. Tehát, mi is az igazság ezekkel az évszámokkal? A sztori kicsit bonyolult, de a lényeg, hogy a második világháború után Németországot különböző szankciókkal - állítólag részben Henry Morgenthau, Theodore Roosevelt munkatársának ötlete alapján - súlyos korlátozások alá vonták, és lényegét tekintve megpróbálták ipari nagyhatalomból szimpla mezőgazdasági országgá degradálni. A háborúskodás szinte minden létező forrást felemésztett, hiány mutatkozott pénzből és nyersanyagból egyaránt, így aztán nem volt mindegy, milyen gépekkel, és milyen gyorsan kezdődhet az új, immáron békés élet. A Mercedesnek azonban volt egy titka!

A hadi fejlesztések során, még az 1940-es évek elején kezdődtek el egy összkerékhajtású, kiváló terepjáró képességű katonai jármű munkálatai, a háború kimenetele azonban nem a németeknek kedvezett, a terv fiókba került. Nos, 1945 után ezt húzták elő Stuttgartban, és jellemző az akkori káoszra, hogy az univerzális motoros szerkezet (innen ered a típusnév, a rövidített Unimog is: Universal-Motorgerät) megalkotásának befejezését az a személy vezényelte le, név szerint Albert Friedrich, aki korábban a Daimler-Benz repülőgépmotorokkal foglalkozó részlegének volt a vezetője – végül is Friedrich elmondhatta, hogy műszaki pályán maradt. Az Unimog valóban sokoldalúnak született: arra szánták, hogy egyforma méretű kerekeivel a traktoroknál gyorsabban mozogjon közúton, ugyanakkor lehessen vele a földeken is dolgozni, szántani, betakarítani. Nem vicc, hogy a méretek kialakításánál figyelembe vették, együttesen milyen széles két ágyás krumpli, és voltaképpen ehhez igazították az 1270 milliméteres nyomtávot. A Friedrich-féle prototípus 1946-ra állt össze, mozgatásáról ideiglenesen a Mercedes-Benz 170V személyautó 1,7 literes benzinmotorja gondoskodott, és 1947-ben a bemutatásakor - Frankfurtban, a mezőgazdasági vásáron - hatalmas sikert aratott: 150 megrendelést adtak le rá. Felmerült viszont egy aggodalomra okot adó probléma.

A Mercedes-Benz ekkoriban nem rendelkezett elegendő gyártókapacitással, így 1948-től bérmunkában, a göppingeni Boehringer üzemben indult a végül 25 lóerős dízelmotorral szerelt jármű sorozattermelése (ezt a 170D típusból vették át), és három éven keresztül, a híres háromágú csillag helyett bikafejjel díszítették a Boehringer-Unimog gépeket. Az első önálló, már Gaggenauban gyártott Unimog, a 401-es csak 1951. június 3-án hagyta el a szalagot, és ez a magyarázat a 60 éves jubileumra. 402-esként hosszabb tengelytávval is kihozták, és 1953-ban rendszeresítették a teljesen zárt, időjárásálló fülkét. Az Unimog sikere határtalannak bizonyult, még a magukra oly büszke franciák is rendeltek belőle katonai célokra, mert a jármű terepjáró képessége, és használhatóságának széles spektruma felülmúlt szinte minden józan elképzelést. Tíz évvel a második világháború után lazult a kettészakadt Németországgal szembeni nemzetközi szigor, a nyugati államot (BRD) felvették a NATO tagjai közé, innentől hivatalosan is besorozható lett az Unimog, és nem igazán akadt olyan feladat, amire ne lehetett volna alkalmazni a kicsi 411-es, és az 1955-től bevezetésre került nagyobb és korszerűbb 404-es típusokat – utóbbi közismertebb elnevezése az Unimog-S, már 82 lóerős motorral.

Az elmúlt 60 esztendő során piacra került Unimog változatok részletes ismertetéséhez valóban könyvet kellene írni, így inkább az elmúlt évtized eseményeire koncentrálva teszünk említést arról, hogy a 2000-es évek elejéig kizárólag Gaggenauban folyt a termelés. 2002-ben viszont újabb mérföldkőhöz érkezett a típus, egyrészt bemutatásra került a mai napig forgalmazott U3000-U5000 jelű sorozat, amely a nehézfiú az Unimog-brigádban, másrészt még abban az évben, augusztus 26-án beindult a szalag Wörthben, a Mercedes-Benz hipermodern üzemében, amely Európa legnagyobb haszonjármű gyárának számít. Jelenleg háromféle modellcsalád tagjai közül lehet válogatni, a már említett U3000-U5000 mellett az U300-U500, valamint az U20-as áll az ügyfelek rendelkezésére, és az expedíciós igények kielégítésétől kezdve a komplex útkarbantartó munkákon át a mentési, katasztrófa elhárítási, vagy éppen katonai feladatokig szó szerint bármire felkészíthetők a járművek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?