67 millió forintért kelt el a 20 ezret sem futott Mitsubishi Evo

Az Evo VI ebből a kiadásából mindössze 2500 készült, ezért is a magas árcédula

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Tommi Makinen nevével fémjelzett Evo VI-ot 2001-ben gyártották, az aukcióra bocsátott modell pedig mindössze alig 17 ezer kilométert futott, így nem is akkora meglepetés a végösszeg, ami természetesen az egyik legmagasabb az Evo VI-ok történetében.

7 nap alatt összesen 92 licit érkezett a 2001-es Mitsubishire, mely végül 140 500 angol fontért, vagyis valamivel több mint 67 millió forintért kelt el a Collecting Cars aukciósház oldalán. A japánok 2001-ben épített gépe Tommi Makinen tiszteletére készült, hiszen a finn autóversenyző ekkor nyerte meg zsinórban negyedik WRC világbajnoki címét. Ebből a kiadásból mindössze 2500-at gyártott a Mitsubishi, a konkrét példány pedig a 75-ös plakettet bitorolja. Persze, ekkoriban a különkiadások mellé nem csupán magasabb árcédula dukált, a japánok alaposan átdolgozták az eredeti koncepcióhoz képest a Evo VI-ost. Az újrafaragott karosszérián túl 10 milliméterrel lejjebb került az autó hasmagassága, az átdolgozott differenciálmű gyorsabb kanyarodást biztosít, az új kipufogórendszer pedig a titán turbófeltöltővel együtt még a gyorsabb vezethetőséget is biztosítja. A beltérben természetesen az ülésbe hímezve olvasható a T. Makinen Edition felirat, így a utastérbe érve is nehéz elfelejteni, hogy pontosan miben ülünk.
Hirdetés
A konkrét példány annak ellenére, hogy már 21. életévében jár, mindössze 16 663 kilométert futott, és semmilyen módosítást nem végeztek rajta. Gyári állapotában a 2 literes turbófeltöltős 4 hengeres motor 276 lóerő leadására képes, 5 sebességes manuális váltóval és összkerékhajtással érkezik. Ideális jelölt ralizásra, bár az újdonsült tulaj aligha fogja ilyen célokra használni a szinte szalonállapotban fennmaradt Evo-t.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?