700 lóerős városi tank a Manharttól

Manhart BMW X6 M - lehet 3,96 alatt is a 100-as sprint?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Manhart csapata még több erőt pumpált a BMW amúgy is sportos crossoverébe, az X6 M-be. A végeredmény 700 lóerő lett.


Az már a tesztünk során is kiderült, hogy a BMW X6 M gyárilag is kegyetlen, 2,34 tonnás teste ellenére elképesztően fürge. A SAV (Sports Activity Vehicle), a 4,4 literes V8-assal 3,96 másodperc alatt megfutotta a 0-100-at nálunk. Ugyanehhez a motorhoz nyúltak most hozzá a Manhart tunerei, és sikerült 700 lóerőt és 950 Nm nyomatékot kicsikarniuk az alapvetően 575 lóerős és 750 newtonméteres erőforrásból. Mindezt a vezérlés átprogramozásával, utángyártott kipufogórendszerrel és új leömlőkkel, valamint módosított kipufogódobbal érték el.
Hirdetés

Persze külső átalakítást is kapott az X6 M, amihez szinte elengedhetetlenek a 22 colos Concave One fekete vagy ezüst színű könnyűfém felnik, kontrasztszínnek pedig a sárgát választották a motortérben és a kabinban egyaránt. Ezek az átalakítások december óta amúgy a BMW X5 M-hez is elérhetőek a Manhart palettájából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?