8 dolog, amit tudnod kell az új James Bond film autójáról

Sokkal kívánnivalóbb az új Bond filmhez használt DB5, mint egy eredeti. Mutatjuk, miért!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A filmekhez használt kellékautók általában nincsenek túl jól kidolgozva. Az új James Bond filmhez viszont építettek egy olyan DB5-öt, amitől a nyál összefolyik a szádban.

2020 az az év, amikor az évtizedek óta tartó hagyományok megszakadtak, az életünk megváltozott. Új szokásokat kellett felvennünk, kimaradt a szórakozás, fesztiválozás, moziba járás. A világ legnagyobb és legnézettebb franchise sorozatainak új epizódpremierjeit tolták odébb majdnem egy évvel, mint például a James Bond: No Time To Die-ét. Pedig már tavasszal láthattuk az első előzeteseket, amik alapján mi, autórajongók alig bírtunk ülve maradni a kanapén. Az autós jelenetekben amúgy is gazdag James Bond filmek most egy talán még szaftosabb és gumifüstben, érdekes modellekben többet adó epizódja érkezik, amihez egy teljesen egyedi Aston Martin DB5-öt is építettek. A látható jelenetek igaziak, az autó persze nem eredeti, de legalább annyira, ha nem érdekesebb és kívánatosabb, legalábbis azok számára, akik szeretik a restomod átalakításokat. A Top Gear szedte össze a legfontosabb tudnivalókat a filmhez használt DB5-ről, amitől most mi is az állunkat keressük a padlón. 1. Valójában egy BMW E46 M3-at látunk. Teljesen egyedi autót építettek a film kedvéért, de egy olyan modellhez nyúltak, amivel könnyen és látványosan tudnak autózni a kaszkadőrök. A BMW E46 M3 több szempontból is kiváló választásnak bizonyult. Könnyen beszerezhető, sorhatos motorja van, kézi váltója, hátul hajt, és eszelősen jól szól, az első kivételével mindegyik állítás igaz a DB5-re is. A kipufogórendszert kicsit klasszikusabbra hangolták, az élesen reszelős sorhatosról simán elhisszük, hogy az eredeti motor van a DB5-ben, pedig a kinézetét leszámítva, egy árva csavarjának sincs köze hozzá.
Hirdetés
2. Csak keresztben akar menni. Vezetni kimondottan nagy feladat, annak ellenére, hogy mind a filmben, mind a Top Gear Stigjének keze alatt pont úgy tűnik, mintha gyerekjáték lenne. Messze nem az. A klasszikusnak kinéző, de radiál abroncsok futófelülete vékony, tapadásuk nem igazán van, amihez egy viszonylag lassú kormánymű társul óriási, vékony karimás fa kormánnyal. A kaszkadőrök szerint nagyon nehéz érezni benne, mikor kezd el csúszni, persze a profiknak így is sikerül, ha mégis kéne még egy kis segítség, ott a hidraulikus kézifék is. Vagyis a filmben látható autó valójában egy driftautó, de még azoknál is sokkal érdekesebb. 3. Őrülten jól szól. Az S54B32 egyik legjobb tulajdonsága, hogy fantasztikus a hangja. A gyári kipufogórendszer is többet enged hallatni a sorhatos motorból, amit akár 8000-es fordulatig pörgethetünk. A hengerenkénti pillangószelepek nyitásától kezdve a 7100-as fordulaton érkező teljesítménycsúcsig annyi minden történik, hogy a fülünk és a szívünk alig győzi befogadni. Annyi biztos, hogy aki egyszer meghallja, az nem szabadul a gondolatától, akárcsak egy DB5 sorhatósánál.
Hirdetés
4. Külsőleg hibátlan replika. Nem engedhetik meg maguknak a James Bond alkotói, hogy egy olyan fontos részleten, mint az autó, főleg a DB5, fogást találjon a szakértői szem. A mozivásznon minden pillanatban el kell hinnünk, hogy Bond egy eredeti autóval vereti a szűk sikátorokban, pedig ez egyáltalán nincs így. Viszont erről a replikáról akkor is nehéz megmondani, hogy az, ha egy eredeti áll mellette. Minden részletében tökéletesen megegyezik vele, minden krómelem, a lemezek formája, a kerekek - egy az egyben hűen tükrözik az eredeti DB5-öt. A megépítéséhez 3D szkennerrel digitalizáltak egy igazi DB5-öt, így eltérésnek nyoma sem lehet. 5. Karbonszálas az egész karosszéria. Egyáltalán nem gondolnánk, hogy egy filmhez készült replikát, aminek nagy a valószínűsége, hogy összetörnek, ennyire drága anyagból építsenek fel. Pedig ennél az autónál épp így történt, akárcsak a világ legkomolyabb restomod építéseinél. A válasz a miértre pedig egészen egyértelmű, nagyon könnyű sorozatgyártani. A 3D szkennelt modell alapján minden karosszériaelemből egy sablont kell csak legyártani, aztán a karbonszövetből és műgyantából annyi elemet gyártanak le, amennyi csak szükséges. És persze ott a súlya is, a kész autó nagyjából 1000 kilogrammot nyom, 343 lóerővel és ennyire vékony gumikkal nem is csoda, hogy folyton csak keresztbe akar menni.
Hirdetés
6. Kihagyták a kütyüket. A főhős autója tele van kütyükkel, mint a katapultülés, a golyóálló lap hátul, gépfegyverek a ködlámpákban, olaj és szegecsszóró, és készült ilyen autó is a filmhez, de ez nem az. Ebben semmi nincs a hidrós kézin és egy porraloltón kívül, mert nem olyan jelenetekre használták, amiknél ezek fontosak lennének. Ez a látványos üldözések sztárja. 7. Elegánsan kiszállni lehetetlen belőle. Ha úgy vesszük, ez az autó egy versenyautó. Karosszériája karbonszálas műanyagból készült, a beltérben pedig teljes értékű bukókeretet építettek ki a biztonság érdekében. Ennek fontos eleme az ajtóknál lévő keresztmerevítés, amin lényegében át kell másznia a sofőrnek. Befelé még egyszerűbb, de kifelé az is nehezítő tényező, hogy karbonszálas kagylóülések nagyon mélyen vannak, ezekbe hatpontos övek is kerültek. James Bond persze nem ebből az autóból száll ki egyszer sem a filmben, nem lenne túl elegáns ebből öltönyben kikászálódni. 8. Még mindig a klasszikus külső a vonzóbb. Vezethetünk akármilyen modern sportautót, az igazi autórajongó szíve valahogy mégis a klasszikusabb darabok felé fog húzni. Ebben a filmes autóban két olyan kocsit ötvöztek, amik az autó történelemben meghatározóak és szinte egyöntetűen vonzóak is. Az E46 M3 pont úgy tökéletes, ahogy megalkották, akárcsak a DB5, ebben a formájában viszont lenyűgöző építés, pláne úgy, hogy tudjuk, egyetlen eredeti DB5-öt sem áldoztak be miatta. Az Aston Martin speciális autókért felelős részlege összesen nyolc autót épített a No Time To Die forgatásához, mindegyiket eredeti sorozatszámmal látták el, hogy később, amikor vélhetően komoly értéket fognak képviselni, követhetőbbek legyenek.

A filmhez készült Aston Martin már úgy is lenyűgöző, ha áll, de érdemes megnézni mozgás közben is, pláne, ahogy Stig vezeti.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?