8 év után végre engedélyezték a Mátrix-LED lámpákat az USA-ban

Már a tengeren túl is forgalmazhatják a szembejövőket kitakaró fényszórókat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A döntés a Toyota 2013-ban benyújtott kérvénye és egy felsőbb biztonsági előírás nyomán született, az USA Közlekedési Minisztériuma innentől lehetővé teszi a modern fényszóró-technológia használatát az országban értékesített új autókban.

Az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumának Nemzeti Közlekedésbiztonsági Hivatala, közismertebb nevén NTSHA február 15-én jogerős határozattal engedélyezte az adaptív, mátrix-LED technológiás fényszórókat, amelyek a szembejövők vakítása nélkül tudnak lényegesen nagyobb területet bevilágítani éjjel. A Reuters beszámolója szerint új állásfoglalásukban módosították a „Lámpák, fényvisszaverő eszközök és kapcsolódó berendezések” című szövetségi gépjármű-biztonsági előírásokat, ezt a Toyota már 2013-ban kérvényezte.
Hirdetés
Eddig azért nem engedélyezték a technológiát, mert az a legtöbb esetben meghaladta a tompított fényszórók maximális fényerőszintjét. Amennyiben ez a fényerő szabályozás nélkül a szembejövőket is világítja, úgy tényleg veszélyes lehet, ám az adaptív technológia célja éppen ez, hogy a nagyobb fény a többi autós vakítása nélkül jusson el az útra és annak környezetére. Az adaptív, Mátrix-LED távolsági fényszórók ugyanis képesek az útfelület nagy részét a reflektorral megvilágítani, miközben a megfelelő LED szegmensek pillanatnyi kikapcsolásával a szembejövő járműveket kitakarják. Ez a technológia már régóta elérhető Európában és Japánban, de például az Egyesült Államok közvetlen szomszédainál, Kanadában is. Egy tavaly novemberi új infrastruktúra-törvény hozta meg az áttörést végül, ez ugyanis megkövetelte az NHTSA-tól, hogy 2023 végéig adjanak ki egy szabályt, amely lehetővé teszi az adaptív fényszórók használatát az autógyártóknak. A szövetségi kormány azért helyezett nyomást a testületre, mert a halálesettel végződő gyalogosgázolások száma 45 százalékkal nőtt az USA-ban 2010 óta, amelyek 72 százaléka sötétben következett be. Számokban mérve csak tavaly 6236 gyalogos vesztette életét az USA útjain, ami a közlekedési balesetben elhunyt teljes adat egyhatoda. „Az NHTSA kiemelten kezeli nemzetünk útjain mindenki biztonságát, akár járműben, akár azon kívül tartózkodik. Az új technológiák elősegíthetik ezt a küldetést” – nyilatkozta dr. Steven Cliff az NHTSA nevében. „Az NHTSA ezt a végső szabályt a biztonság javítása és a veszélyeztetett úthasználók védelme érdekében adja ki” - tette hozzá.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?