80 éves a Mopar – Challengerrel ünnepelnek
Limitált szériás Dodge Challenger Chicagóban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A shaker légbeömlő nem volt elég, egyik fényszóróján át is lélegzik a Challenger 485 lóerős V8 Hemije. Kétszínű fényezését kézzel fújják.
Kívülről leginkább kéttónusú, egyébként kézzel felvitt fényezése különbözteti majd meg a hagyományos Challengerektől
80 éves a Mopar, szülinapjuk ünneplésére pedig 160 darabra limitált 2017-es Dodge Challenger szériával készülnek. A kéttónusú fényezéssel ellátott izomautókat kézzel fújják, stílusosan 80 kék és 80 szürke Challenger készül majd, tetejük mindenképp fekete. Az oldalsó 392 logókat szintén kézzel kenik, utalva arra, hogy az átalakítást az SRT 392-ből végzi a legendás amerikai cég. Az alaptól leginkább shaker légbeömlő különbözteti majd meg, ami arról kapta a nevét, hogy a motorral együtt mozog. Ez nem elég, a négy fényszóró közül az egyiken helyén szintén levegőt vesz a speciális Challenger, csakúgy, mint a Hellcat. Ezeken felül fekete kipufogóvégeket és 20 colos matt felniket kapnak.
A shaker légbeömlő sem szokványos egy 392 esetén. A Hellcathez hasonlóan egyik fényszóróját légbeömlőre cserélték
Az utastér sorszámozott bilétái is emlékeztetnek a nem szokványos sorozatra
Belül merevebb oldaltartású, alcantara borítású üléseket és sorszámozott Mopar jelvényeket kap. A shaker légbeömlőt 6,4 literes V8 lökdösheti, ami 485 lóerőt és 644 Nm nyomatékot enged az aszfaltra. A Mopar-féle Challenger 2017 második felében kezdheti eladásait, a mindössze 160 szerencsés vásárló egyedi Mopar bilétákat, szelepsapkákat, kulcstartót és jelvényt is kap. Árával pont az alap SRT 392 és az SRT Hellcat közé kerül.