800 lóerős prototípust villantott a DS

A Formula E technológiáját viszi a közútra a DS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A prototípus merész formavilága a franciák szerint visszaköszön majd más autókon is, ráadásul a modell tökéletesítését a csapat két Fomula E pilótája végzi majd.

A DS kétségtelenül a Formula E legsikeresebb csapatai közé tartozik. 2018 óta van jelen a szériában gyári csapatként a francia márka, azóta 2 egyéni és 2 konstruktőri címet is bezsebeltek, a múlt szezonban pedig a harmadik helyen zártak a bajnokságban. A DS volt az első prémiummárka, mely csatlakozott a viszonylag "fiatal" sportág mezőnyéhez, de a gyári alakulatok között is az elsők között lépett be a szériába. A most bemutatott E-tense Performance a Formula E technológiáját hivatott átültetni a közutakra.
Hirdetés
Az alapokat egy karbonvázra építette a francia gyártó versenycsapata, a futóműveket pedig egyenesen a Formula E-ből építették az autóba. Az E-tense Performance két hajtásláncot kapott; az összteljesítmény 600 kilowatt (elöl 250, hátul 350 kilowattos motor dolgozik), így a négy keréken 815 lóerő és 8000 newtonméter teljesítmény összpontosul. Természetesen az erőforrásokat is a pályáról építette az autóba a DS, így az energiavisszanyerés is rendkívül hatékony; a franciák állítása szerint az autó lefékezésére az energiavisszanyerő-rendszer önmagában is alkalmas, de természetesen tárcsafékek is találhatóak a Performance alatt. Az energiát tároló akkumulátort pedig egy karbon-alumínium kompozit házban helyezték el, melyet közösen fejlesztett a francia gyártó a Saft csapatával.
Hirdetés
A DS kiemelte, hogy az autó elejének formavilágát minden bizonnyal továbbviszik majd más modellekre is, melyeket hamarosan bemutathat a márka. Érdekesség, hogy az autón összesen 800 LED dolgozik a fényszórókban. Ahogyan a kaszti, úgy a beltér is egyértelműen teljesítményspecifikus; a kagylóülések és a Formula E-t idéző kormány egyértelműen a teljesítmény maximalizálására utalnak, olyannyira, hogy a modell tesztelését nem más fogja végezni, mint António Félix da Costa és Jean-Éric Vergne, a márka két Formula E pilótája.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?