800 sofőrnek ad vezetéstechnikai kurzust az NFM

Ingyenes vezetéstechnikai tréningprogramot indít az NFM

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még mindig nem lesz kötelező része a vezetéstechnikai kurzus a járművezető-oktatásnak, de most legalább 800 sofőr ingyenesen vehet rajta részt.

Több mint 800 járművezető számára biztosít ingyenes lehetőséget a fejlesztési tárca járművezetői ismereteik és képességeik fejlesztésére biztonságos körülmények között, vezetéstechnikai tréning keretében.Tízből kilenc közlekedési balesetet a sofőrök hibás magatartása (leggyakrabban a sebesség helytelen megválasztása), a vezetési képességek hiányosságai okoznak. A vezetéstechnikai képzések során a járművezetőket a vészhelyzetek felismerésére, elhárítására készítik fel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium új kezdeményezésével a közlekedésbiztonság-tudatos közúti közlekedés fontosságára igyekszik felhívni a figyelmet. A tárca a 2014-2016. évi Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogram és 2015-2016. évi Intézkedési Terve keretében „Jól Vezess – Vezetéstechnikai tréningprogram” címmel hirdet pályázatot. A tréningekre öt járműkategóriában (motorkerékpár, személygépkocsi, teherautó vagy nehézpótkocsi, autóbusz, ADR (veszélyes áruk szállítása)) lehet jelentkezni. A speciális közlekedésbiztonsági oktatásokat korcsoportokhoz és fő kockázati tényezőkhöz igazodva alakították ki.
Hirdetés
Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár elmondta: a programban a sokat tapasztalt, gyakorlott vezetőknek is érdemes lehet részt venniük, mert az élmény-alapú fejlődési lehetőség a váratlan szituációkból eredő rossz döntéseket és pánik-helyzeteket is elkerülhetővé teszi. A pályázatokon (elvileg) az évi 5000 kilométernél kevesebbet vezető alkalmi sofőrök nem indulhatnak.
A Jól Vezess – Vezetéstechnikai tréningprogram együttműködő partnerei a BKK – Budapesti Közlekedési Központ Zrt., a BKV – Budapesti Közlekedési Zrt., a Drivingcamp Hungary – EMKK Első Magyar Zrt., a Horváth Rudolf Intertransport Kft., a Hungaroring Sport Zrt. és a Groupama Tanpálya, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft, a NiT Hungary – Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete, a SPEEDWORLD Hungary Kft., a VT-ARRIVA Személyszállító és Szolgáltató Kft. és a Waberer’s International Nyrt..
A pályázati lehetőség részleteiről az érdeklődők a www.jolvezess.hu honlapon tájékozódhatnak, az oldalon lehet regisztrálni a vezetéstechnikai tréningekre is. Az oktatás egyik helyszíne a Hungaroring Groupama Tanpálya, amelyen Tasó László és Michelisz Norbert autóversenyző egy közös próbakör megtételével nyitotta meg a tréningprogramot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?