8000 kilométerről irányítottak egy autót Goodwoodban

A Goodwood Festival of Speed nem csak a klasszikus, de a jövő technológiáját is felvonultatja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egyre masszívabban tör be a legtöbb rendezvényre az a világ, ami ránk vár a közeljövőben. Goodwoodban most egy másik földrészről irányítottak egy autót, amit még egy drifter is megforgatott, távolról.


A jövő technológiája már nem is annyira a jövő, sokkal inkább a jelen. Amiről korábban csak beszélhettünk, ma létezik, ha csak prototípusokban is, de működik a teljes önvezető rendszer és a távolról vezérlés is. Utóbbira mutatott most tökéletes példát egy amerikai startup vállalat, a Designated Driver, méghozzá ott promózhatták fejlesztésüket, ahol a legtöbb autóőrült egyszerre összegyűlik, vagyis a Goodwood Festival of Speed-en.
Hirdetés

A rendszer lényege, hogy a vezetőt teljesen eltávolítják az autóból, a járművet távolról vezérlik, igazából teljesen mindegy, mennyire messziről. Az 5G adathálózat megérkezésével ugyanis szinte eltűnt az adat áramlásban korábban észlelhető késedelem, így egy, pontosabban három, az autóra helyezett kamerával és telefonokkal tökéletes és szinte azonnali képet kaphat az irányítópultban ülő személy. A demóautó egy Lincoln MKZ, amit alaposan átalakítottak, a sofőr pedig most a profi drifter, Vaughn Gittin jr. A számítógépes szimulátorban ülve tökéletes képet kap arról, amit az autó lát, a kezelőszervek pedig azonnali reakciót adnak át az autónak, így még arra is volt lehetősége, hogy kicsit drifteljen a Lincolnnal. A sofőr és az autó között pár kilométer volt csupán, ám a rendezvényen élőben a vállalat portlandi központjából is irányították az autót, ami 8000 kilométeres távolságot jelent, még ekkor is csupán 100 milliszekundum késést realizáltak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?