830 millió euró kompenzáció a Volkswagen károsultjainak?

Kártérítést kaphatnak a Volkswagen német vásárlói, a csaló dízelmotorok miatt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német gyártó annak ellenére döntött a jóvátétel megfizetése mellett, hogy a megtévesztett vásárlók érdekeit képviselő VZBV-vel zátonyra futottak a tárgyalások.

A Volkswagen a napokban bejelentette, hogy 830 millió euró kártérítést fizet azoknak a vásárlóinak, akik a dízel csalás áldozatává váltak és megtévesztették őket a megvásárolt dízel gépjárművek károsanyag kibocsátásával. Mint az közismert, 2015-ben derült fény arra, hogy a Volkswagen dízel erőforrások érzékelték, ha emissziómérést végeztek rajtuk: úgy módosult a motorprogram, hogy alacsonyabb károsanyag kibocsátást produkáljanak a mérés ideje alatt. Ezzel természetesen egy halom törvényt és előírást szegtek meg, ráadásul a vásárlókat is magukra haragították.
Hirdetés
A Volkswagennel szemben fellépő vásárlókat a VZBV nevű fogyasztóvédelmi szervezet tömörítette, akik tárgyalásba is kezdtek a Volkswagennel, hogy a félrevezetett vevők kártérítést kaphassanak, ők ugyanis nem azt kapták amiért fizettek. A tárgyalások sajnos zátonyra futottak a szervezettel, ám a Volkswagen kijelentette, hogy ez a sajnálatos tény nem szabad, hogy a vásárlók kárára váljon, így mindenki számára kártérítést fizetnek, akit a VZBV képvisel.
A német gyártó korábban közölte, hogy nem tartja elfogadhatónak a VZBV általi plusz 50 millió euró követelést az ügyvédi költségeik megtérítésére, így nem folytatódtak a tárgyalások. A másik fél kissé másként interpretálta a kialakult helyzetet. Szerintük a Volkswagen nem megfelelő kártérítési rendszere okozza az egyeztetésekben támadt fennakadásokat és a továbbiakban a bíróságon igyekeznek érvényt szerezni a követeléseiknek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?