85 éves a Skoda Popular

A Skoda Popular nevéhez híven remek fogadtatásra talált és megmentette a márkát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Korszerű technikával és megfizethető árral érkezett a Popular, mellyel sikeresen talpon maradt a vállalat; a kis Skoda megágyazotta paletta szélesítéséhez.

Nehéz helyzetbe került a Skoda az 1930-as években. Csehszlovákiába akkor gyűrűzött be a válság, csökkentek az eladások, a Skoda a 3. helyre esett vissza hazájában, 1933-ban csupán 1607 autó hagyta el a gyárat. Modern, széles körben eladható típusra volt hát szükség. 1933-ban érkezett a 420 Standard, csővázas karosszériával és lengőtengelyes hátsó felfüggesztéssel, 20 lóerős 1 literes motorral. A várt siker elmaradt, a válságban lévő ország vevői a konkurenciánál olcsóbban jutottak kisautóhoz, még ha a Skoda műszakilag fejlettebb is volt. Gyorsan kellett lépni, a 420 Standard átalakítása mellett döntöttek. A csőváz maradt, motort egy 900-as 18 lóerős blokk váltotta, a sebességváltó a hátsó tengely elé költözött és jött az új név: 418 Popular. Javult a súlyelosztás, csökkent a tömeg, a független felfüggesztésnek és a fogasléces kormányműnek köszönhetően könnyen vezethető autó lett. A műszaki tartalom mellett a marketingnek is jelentős szerepe volt a sikerben. A gyár támogatásával 15 000 kilométeres túrát szerveztek Csehszlovákiából Indiába, majd onnan haza. A megpróbáltatást a négy Popular hiba nélkül teljesítette, a vásárlók pedig díjazták a megbízhatóságot, 1934-ben a Skoda újra piacvezető lett.
Hirdetés
1934-ben 418 Populart váltotta a 420 Popular erősebb motorral, nagyobb és áramvonalasabb karosszériával, ebből a változatból már több mint 4200 darab talált gazdára a gyártás 3 éve alatt. Felette állt a szintén a Popular családhoz tartozó 421 Rapid, melyet már 1,2-es motorral és 26 lóerővel kínáltak. A sport változat sem maradt el, Popular Special Sport 26 lóerővel és fastback karosszériával érkezett. A marketinggépezet tovább működött: 1936-ban saját kategóriájában győzelmet aratott a Monte Carlo Rallyn. Ez inspirálta a talán legszebb változatot, a Popular Monte Carlot, melyet 1,4-es 31 lóerős motorral és ATE-Lockheed fékekkel szereltek. A Skoda 1937-ben vezette be a felülszelepelt motort (0,9 és 1,1 literes hengerűrtartalommal), ezután csak ilyennel készült a Popular. A típuscsalád átvészelte a II. világháborút, gyártását 1946-ban állították le. A kis Skodával a cég túlélte a válságot és visszaszerezte vezető pozícióját és megteremtette a lehetőséget a paletta bővítésére, olyan típusok születhettek miatta, mint a csúcsot képviselő 640 Superb. Boldog születésnapot!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?