90 darabos, limitált széria jön a Toyota Suprából

Jarama Racetrack Edition néven dobják piacra az egyedi GR Supra szériát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges helyszínről nevezte el a limitált szériás Suprát a Toyota. Méghozzá egy európai versenypályáról.

Arról a pályáról, ahol a nemzetközi sajtó képviselői először próbálhatták ki a Suprát. Ez Jaramában történt, mi is ott voltunk, ide kattintva olvashatsz róla. A Madrid melletti pályáról elnevezett modellt néhány egyedi dizájnelem különbözteti meg a többi Suprától, illetve az, hogy csak 90 darabot gyártanak belőle. Első és legfeltűnőbb ismertetőjegye az újfajta, kék fényezés (Horizon Blue), amit fekete légterelő-elemek tesznek hangsúlyosabbá, illetve a 19 colos, szintén fekete, könnyűfém keréktárcsák, mögöttük a vörös féknyergekkel.
Hirdetés
Az utastrében karbondíszek, kék varrású Alcantara kárpit és a limitált szériát jelölő plakett teszi különlegessé a Supra Jarama Edition modellt. Persze kap még 10 hangszórós hangrendszert és 8,8 colos érintőképernyőt, mobiltelefonos alkalmazásokkal is kompatibilis infotainment rendszerrel. Orrában a sorhatos, háromliteres turbómotor dolgozik 340 lóerővel és 500 Nm forgatónyomatékkal, amit 8 fokozatú automataváltó juttat a hátsó kerekek felé. Nem maradt ki az aktív differenciálmű és az adaptív futómű sem az autóból, amit a tavasz folyamán dobnak piacra, de arról még nincs infó, hogy pontosan hol lehet rá számítani és mennyiért.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?