A 2022-es Mercedes C-osztály majdnem teljesen ledobta az álcát

Szinte álcázás nélkül kapták lencsevégre a következő C-osztályt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Valószínűleg nagyon közel járunk már az új C-osztály hivatalos bemutatójához, tekintve, hogy a közúti tesztelés során már alig visel álcát a modell. Ahogy arról már írtunk korábban, dizájn tekintetében nagyon hasonló lesz az új S-osztályhoz.

Nemrég még csak nem hivatalos orosz grafikai utómunka alapján lehettek elképzeléseink[/url], hogy milyen is lesz az új C Merci, most viszont a Motor1 kémfotóinak hála már a valóság nagy részét is megismerhetjük. Egy dolog biztos, eddig ezek a legjobb kémfotók a W206-osról. Jól látható, hogy a lencsevégre kapott autó az álcázatlan részeken szinte teljesen megegyezik a Kolesa emberei által készített digitális munkával. Nagy különbségeknek egyedül az ajtókon végigfutó ívek és a motorháztető domborulásai mondhatók.
Hirdetés
A jelenleg közölt kémfotókon az látható, ahogy az alig álcázott C Merci a gyár területéről egy kapun kihajt, majd jobbra fordul, így az autó elejéről, bal oldaláról és hátuljáról is remek fotók készülhettek. Mivel az autó oldala majdnem teljesen borítatlan, így jól látszik, hogy az ajtók domborulatai egyszerűbbek lesznek, a felső törés a krómozott kilincsek fölé kerül, az alsó ív pedig szinte változatlan marad, és az autó hátulja felé haladva egyre emelkedik. Az autó motorháztetején a két szélső törés a lámpák vonalát hangsúlyozza ki, a megszokott középső él helyett pedig két hosszirányban végigfutó kidomborodást láthatunk.
Hirdetés

Az új C-osztály a koronavírus-intézkedéseket szem előtt tartva továbbra is az orrát eltakaró maszkot visel nyilvános helyeken, ám így is akad bőven látnivaló.

Valószínűleg az európai vevőknek kedvez például a hűtőrács, ami első ránézésre szembemegy a trendekkel, és nem növekszik drasztikusan az elődmodellhez képest. A lámpák természetesen kikukucskálnak a maszk alól, így egy - a frissebb Mercedes modellekről már ismerős - modern kinézetű ledes fényszórópárt várhatunk. Az autó hátulja sem bújt még elő teljesen, de jól kivehetők a vízszintes lámpatestek és a viszonylag magas hátsó lökhárító. A kipufogó továbbra is a lökhárító alatt bújik meg, látható helyen pedig valószínűleg csak kamuvégekkel találkozhatunk majd.
Hirdetés
A beltérről sajnos nem készültek közelebbi képek, így nincs új információ a jelenlegi legfrissebb, nagyrészt eltakart műszerfalat ábrázoló korábbi kémfotókhoz képest. Aki lemaradt volna, a jelentős takargatás ellenére is egyértelmű az S-osztályéhoz hasonló középkonzol, valamint a jelenlegi C-osztályétól jelentősen eltérő vonalvezetés. Eltűnik a tabletszerű infotainment kijelző is, az új kezelőfelület lejjebb kerül, alá pedig egy érintőképernyős klímavezérlőt várhatunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?