A 4xe lesz az új 4×4! – a Jeep bemutatta a megújult Compasst

A frissített Compass lesz az előfutára a Jeep márkán belüli újdonságainak?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Stellantis korszak "első Jeepje" interneten keresztüli frissítést, modern kényelmi és biztonsági technológiát, új hajtásláncokat és egyéb újításokat is hozott a facelifttel. Állítólag amit itt láthatunk, az a márka többi járművére is várható.

Nem csak a Stellantis miatt nevezi új korszaknak Antonella Bruno, a Jeep európai képviseletének vezetője mindazt, ami most a Compass által indul. Elmondta, hogy az "új" Compass egyszerre próbál dizájnjával az érzelmekre és praktikumával az értelemre is hatni, ezt egészíti ki azon nem titkolt célkitűzés, hogy minden korábbinál európaibb legyen. Ez viszont továbbra is csak egy frissítés, de abból legalább elég jó.
Hirdetés
A belsőégésű és plug-in hibrid hajtásláncok már mind Euro 6D Final norma szerintiek lesznek. A motorkínálat legújabb tagja az 1,3 literes, négyhengeres GSE benzines turbómotor 130 vagy 150 lóerős kivitelben, kézi- vagy DDCT duplakuplungos automataváltóval. Ez a motor a WLTP ciklus szerint akár 27 százalékkal kedvezőbb fogyasztást és károsanyag-kibocsátást ígér elődjénél. Az 1,6 literes, 130 lóerős dízelmotor hatfokozatú kézi sebességváltóval és elsőkerék-hajtással társítva érhető el. Jön a plug-in hibrid modellváltozat is, a 190 vagy 240 lóerős 4xe variáns nem csak környezettudatos, de állítólag terepre is kiváló lesz:

A jeep szerint hamarosan a 4xe lesz az új 4x4.

A Renegade mellett ugyebár nemrég a Compass is elsőként kapta meg azt a 4xe logót, amely a hibrid technológiával felvértezett, összkerékhajtású Jeep modelleket jelöli, és amely a gyártó szerint a takarékosság, az élvezetes vezethetőség és a környezettudatosság optimális kombinációját kínálja. Korábbi tesztünk róla itt olvasható. Az utastérben minden digitális, a full HD-s képernyők kiváló felbontásának köszönhetően jól látszik, hogy az érintőképernyők korát éljük. Mindemellett hangvezérlést, wireless Apple CarPlay és Android Auto támogatásos telefontükrözést, TomTom navigációt és Amazon Alexát is kapunk. Hab a tortán az otthoni okoskészülékek távvezérlése, amire szintén képes az autó. Intelligens vezetéstámogató rendszerből is akad bőséggel, a tolatást és manőverezést például 360 fokos kamerarendszer is segíti, az autópályán pedig a sávtartást és az előttünk haladótól való távolságtartást is tudja intézni a tempomat, amellett, hogy felismeri a táblákat és automatikusan akadályozza meg az esetleges véletlen sebességtúllépést. Az autó a kerékpárosok és gyalogosok észlelésére is képes, automatikus vészfékező rendszere akár állóra is fékezi a kocsit.
Hirdetés
Ezeknek a rendszereknek köszönhetően ez az első Jeep, ami az önvezető autók besorolása szerinti kettes szintbe tartozik, ráadásul alapfelszereltségben kínálja ezeket a legújabb generációs vezetőtámogató szolgáltatásokat.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?