A BKK időalapú jegyeitől csökkenhet a dugó Budapesten

Ha minden jól megy, tavasszal már 30 és 90 perces BKK mobiljegyekre is cserélhetjük az autót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Időalapú BKK jegyek bevezetéséről tárgyal a Fővárosi Közgyűlés a jövő héten, mutatjuk, mire számíthatunk, ha tavasztól bevezetik őket!

Egy Budapest méretű városban könnyen megesik, hogy míg egy adott távot egyetlen vonaljeggyel megúszhatunk, addig egy fele akkora úthoz akár három-négy ilyen 350 forintos "fecni" érvényesítésre is szükség lehet. Ebben segíthetnének az időalapú jegyek, amelyek nem korlátozzák az átszállások számát, bármennyiszer használhatók, míg le nem járnak. A Fővárosi Közgyűlés kedvező határozata esetén tavasztól már 30 és 90 perces mobiljegyet is válthatnak majd a tömegközlekedők, Előbbi 530 forintba, az utóbbi pedig 750 forintba kerülne.
Hirdetés
Érdekesség, hogy ezeket a jegyeket valójában a "hivatalos" idejüknél jóval tovább, akár 60 és 120 percig is lehet majd használni, az érvényességi időn belül megkezdett utazás ugyanis korlátozás nélkül befejezhető. A 30 perces jeggyel így 29 perc 59 másodpercig, míg a 90 perces jeggyel 89 perc 59 másodpercig még felszállhatunk egy újabb BKK járatra, amellyel Budapest határán belül bármeddig utazhatunk szabályosan. A vonaljegyhez hasonlóan Budapest közigazgatási határán belül a Volánbusz "kék" járatain és a MÁV-HÉV vonatain is el fogják fogadni őket. A kizárólag digitális formában elérhető időalapú jegyek egy újabb csoportnak segíthetnek letenni az autót, azoknak, akik az úti céljuktól nem laknak messzebb 30-120 percnél, de több vonaljegyet kellene váltaniuk, így nem igazán éri meg a tömegközlekedést választaniuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?