A BMW és az Intel közös erővel fejleszti az autonóm technikát

Hamarosan a BMW autói is teljesen önvezetővé válhatnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A bajor autógyártó és az amerikai processzor-gyártó közös együttműködés keretén belül fejleszti a jövő önvezető autóit. Az új 7-es sorozat már futja a tesztkilométereket.


A két cég 2016 júliusában jelentette be partneri együttműködését, amely során 2021-ig tervezik közösen a magasan és teljesen automatizált vezetési rendszereket. A BMW és az Intel célja, hogy a legújabb 7-es sorozatból összesen 40 darab önjáró autót építsenek és vessenek alá utcai teszteléseknek. Az első prototípust nemrégiben mutatták be, amely már javában futja a tesztkilométereket. Az Intel világszínvonalú technológiát alkalmaz autonóm rendszereiben.
Hirdetés

A processzorokat a Mobileye által biztosított szenzorokkal és kamerákkal kapcsolják össze, utóbbiakat az Intel 15,3 milliárd dollárért vásárolta fel. A BMW részéről Klaus Frolich az alábbiakat nyilatkozta. "A két céggel való együttműködés olyan lehetőségeket ad, hogy a felmerülő technikai kihívások megoldhatóvá válnak, így az ügyfeleinknek hamarosan elérhetővé tudjuk tenni az autonóm autózást."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?