A BMW i3 nyerte az „Év Zöld Autója 2015” díjat

Los Angelesben adták át a BMW i3 legújabb elismerését

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Év Zöld Autója 2015 kitüntetést a BMW i3 viselheti, a díjat a Los Angeles-i Autószalon alkalmával adta át a Green Car Journal magazin.


Az amerikai Green Car Journal magazin 2005 óta minden évben a Los Angeles-i Autószalonon adja át az általa leginkább környezetbarát autónak tartott új modellnek a Green Car of the Year (Év Zöld Autója) kitüntetést. Idén a könnyűszerkezetes építésű, karbonszálas karosszériavázas, nagymértékben újrahasznosított anyagokból épülő, alapvetően emissziómentes, de hatótávnövelős verzióval is létező BMW i3 kapta meg az elismerést. A tavaly november óta több mint 12 000 példányban elkelt i3 a prémiumszegmens első zéróemissziós modelljének számít, s számos korábbi trófeát is bezsebelt már. Az Auto Bild és a Bild am Sonntag magazinok által alapított „Arany Kormánykerék” díj egyik kategóriáját, a "Zöld Kormánykerék 2013" díjat is magáénak tudhatja, míg az auto, motor und sport szakmagazin „Best Cars 2014” szavazásán kategóriája legjobbjának választották meg. Az i3 az Auto Zeitung magazin két olvasói szavazását is megnyerte, plusz az „Auto Trophy 2013” és a „Green Mobility Trophy 2014” díjakat is begyűjtötte.
Hirdetés

Számos nemzetközi díjat és elismerést is bezsebelt még az i3 az idei évben, de nem sorolom őket, inkább utalok tesztjére, amelyben azt véltem mondani, hogy a legjobb mai villanyautó. Ezek szerint nem csak szerintem. Érdemes megnézni, legalább a tesztjét, hiszen az sajnos kevéssé esélyes, hogy 11,83 millió forintos alapárával sokak számára potenciális választás lenne.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:14
    Permalink

    Szerintem már rég megvan az új hatótávnövelő, pár éve a fejlesztgetik a németek de a Toyota is (azt hiszem tavaly) közölte, hogy teszt szakaszban vannak a robbanómotor-generátorral, ami forgattyús mechanizmus helyett rögtön a hengerekben indukálna áramot. Na most ez egy sima szabad dugattyús motor, kb 100 éves és ilyen egyszerű is, mégsem dobta piacra senki egyik sem Lassan kell adagolni, hogy minden fázisról szép pénzt lehessen akasztani. Ha jövőre lenne akkumulátoros megoldás 1000km hatótávval akkor ki venné meg a mostani szutykokat?:)

  • 2017.10.29. at 00:14
    Permalink

    Éves szinte 12ezer szénszálas autó legyártása elég jól hangzik. Kíváncsi leszek jövő novemberre menyiben fog változni rá a kereslet. Illetve jó ez a hatótáv növelő motor, de lehetne helyére akár +akkut is rendelni. A mostani elméleti 200km maximumot 300ra ha felvinnék és így gyakorlatban is meg lenne a 200km.

Vélemény, hozzászólás?