A BMW legkisebb hibridje. Debütált az X2 plug-in hibrid!

Két motorja van és hajthat csak hátul az új plug-in hibrid BMW crossover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bővült a BMW plug-in hibrid kínálata a modellpaletta alján, megérkezett a vagány külsejű X2 xDrive25e, amely akár 53 kilométeres hatótávot is tudhat csak elektromosan.


Hirdetés
Hivatalosan is debütált a BMW legkisebb plug-in hibrid modellje, az X2-ből készült xDrive25e változattal. Az új modell vagány külsejével alapvetően is megnyerő, ám a plug-in, nálunk zöld rendszámos modell azt a Phytonic kék fényezést is megkapta, mely a nagyobb modellekhez volt elérhető, az M Sport csomaghoz járó szürkére fényezett kerékívekkel látványos kontrasztot alkot. Az xDrive25e változat legjelentősebb újdonsága külsőre a 10 milliméteres ültetés, valamint a bal első sárvédőre épített töltőcsatlakozó. Szemfüleseknek az is feltűnhet, hogy nincs ködlámpája, ebből a hagyományos modellek eddig egy-egy kerek darabot kaptak a lökhárítóba, a plug-in hibrd viszont már a ledes fényszóróiba beépítve hordja ezeket az egységeket.
Hirdetés
Az új modell két motort kapott, egy háromhengeres turbós benzines belsőégésűt, mely az első kerekeket hajtja, és egy villanymotort, mely a hátsókat. Előbbi 125, utóbbi 95 lóerős, a rendszerteljesítmény 220 lóerő, és nincs fizikai összkerékhajtás, de együtt is hajtanak. Elektromos üzemben viszont lényegében hátsókerékhajtású, mivel csak a villanymotor hajt, ezt persze nem használhatjuk ki olyan dinamikusan, mintha a belsőégésű hajtana hátul is. Gyorsulása 6,8 másodperc 100 km/h-ra, az elektromotor akár 135 km/h-ig is gyorsíthatja a háromhengeres segítsége nélkül. Elektromos hatótávolsága WLTP szerint 53 (NEDC szerint 57) kilométer, akkumulátora pedig 10 kWh-s, ekkora teleptől nem is rossz ilyen teljesítmény. A teljes töltés 3,7 kW-os maximális tölthetőségével 3,2 óra, a 80%-os töltöttség pedig 2,8 óra alatt van meg, természetesen hozzá is rendelhető otthoni telepítésre alkalmas iWallbox.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?