A BMW meglépte, elérkezett a havidíjas extrák kora!

Mutatjuk, mennyiért "vehetnek" szoftveresen engedélyezett extrákat utólag Koreában a BMW modellekbe

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mint a számítógépes játékoknál az utólag, extra pénzért letölthető tartalom, olyanná is válhatnak egy autó extrái a jövőben. Ehhez az első lépést a BMW vállalta: Koreában, egyes modelleken az ülésfűtés havidíjas is lehet, ami nagyjából 7400 forint.

Amikor megjelent az autókban a fedélzeti elektronika még a '90-es években, már akkor elérhetővé vált, hogy szoftveresen tiltsunk le egyes funkciókat. Valamivel később eljött a fordulat is, az utóbbi években több autóban is benne voltak olyan funkciók, amelyeket "csak" a fedélzeti rendszerben tiltott le a gyártó. Ennek a folyamatnak a következő lépcsőfoka, amit a BMW lépett meg:

az extrák jelentős részét utólag is megvehetjük az autóba, egyes piacokon akár havidíjért is.

Hasonlóval magam is találkoztam már új tesztautóban: egyes extrákat bekapcsolva nem történt semmi, csak egy üzenetet kaptam, hogy az autó központi rendszerén keresztül, utólag megvehetem a funkciót. Fontos megjegyezni, hogy ez megfelelő szemszögből közelítve igen pozitív: utólagos módosítás, sőt, szervizlátogatás nélkül is bővíthetjük így az autó extralistáját a BMW ConnectedDrive Store segítségével, akár a mi igényeink változnak meg az autóval töltött évek alatt, akár egy tulajdonosváltás során lenne szükség valamire, amit az előző tulaj nem kért az autóba. Természetesen anyagi téren a legjobban továbbra is akkor járnak a koreaiak, ha már rendeléskor kérik a kívánt extrát, de a havidíjas piacokon is megvan a lehetőség tartósan megvásárolni a funkciókat. A helyi lapok az ülésfűtést hozták fel első példának: havi 18 dollárért, azaz nagyjából 7400 forintért vásárolhatják meg a tulajok, míg tartósan aktiválni 406 dollárért, tehát körülbelül 166 ezer forintért lehet a melegíthető foteleket. Említik még a kormányfűtést havonta 10 dollárért (kb. 4000 forint), évente 96 dollárért (kb. 39 ezer forint) vagy korlátlanul 222 dollárért (kb. 90 ezer forint). Szóba került az Apple Carplay is, amelyet 305 dollárért, tehát 124 ezer forintért lehet véglegesen megvenni a bajoroktól, ha esetleg korábban nem vásároltuk volna meg. Nem csak a BMW emberei gondolkoznak ebben a stratégiában: a Stellantis szerint ilyen utólagos vásárlások szinte minden járműben megjelennek majd a közeljövőben, ráadásul becsléseik szerint az évtized végére több mint 23 milliárd dollárt termelnek majd a gyártóknak az utólag megvásárolt extrák.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?