A BMW Mercit, a Merci BMW-t állított ki magánál

Egymás modelljeit hirdeti a Mercedes és a BMW, az összefogást hirdetik ebben a nehéz időben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nehéz időket élünk és a szeretetre, az összefogásra, a tiszteletre most mindennél nagyobb szükség van. A Mercedes és a BMW soha nem látott példát mutat most nekünk.

Különleges meglepetéssel készült a Mercedes és a BMW közösen az ünnepekre, és főleg arra, hogy hirdessék, mekkora szükség van egymásra ebben a nehéz időszakban. A globális járvány szinte kivétel nélkül minden embert érint, az ünnepek most más lesz, mint azt megszoktuk, de a hétköznapjaink is átalakultak. Ebben a megváltozott, kényelmetlen, aggasztó és különös helyzetben szükségünk van egymásra, a kölcsönös tiszteletre, az összefogásra és félre kell tennünk mindent, ami negatív, hogy átvészelhessük és újra normális életet élhessünk. A Mercedes és a BMW egymás iránti tiszteletével mutat példát úgy, hogy legfontosabb helyeiken egymás modelljeiket állították ki. A két német prémiumgyártó között évtizedek óta megy a csipkelődés, a hirdetéseken keresztül való apró tréfák, de mindig ott volt a tisztelet, és ez rettentő fontos. Most, hogy megmutassák, nem egymás ellenségei, a Mercedes egy EQC 400-at küldött ünnepi pirosba öltöztetve a BMW Welt központi épületébe, ahol kiemelt helyen állították ki. A BMW is az egyik legújabb modelljét szállította a Mercedes impozáns müncheni kereskedéséhez. Kicsit kidekorálták az óriási épületet karácsonyra és az üvegfalú bemutatótermekből egy adventi naptárat készítettek. Minden nap másik dobozban kapcsolják fel a fényeket, így láthatóvá válik mindig valami érdekesség, új modellek és veteránok egyaránt, de december 10-én egy olyan dobozban gyúlt világítás, ahol egy BMW iX3 áll.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?