A BMW saját maga leplezi le új M1-et

Nyíltan titkolják az új BMW M1-et

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ne blogolj róla – ezzel a névvel indított weboldalt a BMW, ahol az új M1 sportkocsijának fejlesztését lehet majd végigkövetni.

Hosszú folyamat az autófejlesztés, egy meglévő karosszériába új motor beillesztése például két évig tart. A BMW azonban nem létező karosszériába akar nem létező motort rakni, ezért különösen sok időt vesz majd igénybe az új szuperautójának a fejlesztése. Addig is rengeteg időt fognak majd közúti teszteléssel tölteni, és a félreértések elkerülése végett inkább hivatalosan is felvállalják a dolgot. Mármint elindítottak egy olyan weboldalt, ahol kezdetben négy darab hivatalosan készített kémfotó található. Ezek a fotók egy olyan öszvért ábrázolnak, amely már a soron következő szuperautó hajtásláncát kapta, az egészet meg a most kifutó 6-os sorozat karosszériaelemeivel óvják az időjárás viszontagságaitól.
Az jól látszik, hogy nagyon lapos és rövid az orr, a hátsó kerék is máshol van, ahol eredetileg lennie kéne, azaz nem veszik át a padlólemezt. A halványan sejthető vonalak miatt nagyjából a Concept Efficient Dynamics tanulmány sorozatgyártásúvá érésének első fázisát láthatjuk. Akik már látták az autót közlekedni, arról számoltak be, hogy nagyon halkan történt a helyváltoztatás, azaz valószínűleg kitart a háromhengeres turbódízel-elektromotor kombinációja mellett a bajor gyár. A gyár kéréséhez híven, nem blogolunk az autóról. A Hírek rovatban közöljük létezésének tényét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?