A C-HR is megkapja a Toyota izomhibridjét

Új motorokkal és új vonalakkal frissült a Toyota C-HR

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Erősebb motor is megjelenik a frissített arcú Toyota C-HR palettáján.

Természetesen az új Toyota C-HR továbbra is őrzi különleges formavilágát, amellyel könnyűszerrel hívja fel magára a szabadidő-autók iránt érdeklődők figyelmét. Azonban kicsit finomítottak itt-ott a vonalain. A kupés sziluett érintetlen, viszont a lámpatesteket átrajzolták, bár alig láthatóan, emellett új lökhárítót és hűtőmaszkot kapott az autó, amelyek a Lexus UX-re emlékeztetnek. Hátul a lámpaburák alatti rajzolat változott, illetve összekötötték a lámpatesteket egy légterelő szerű csíkkal, valamint a lökhárító alsó része változott egy kicsit a frissítés előtti C-HR-hez képest.
Hirdetés
Az utastérben a multimédia frissült. Az Apple Carplay és az Android Auto rendszereknek köszönhetően az okostelefonokkal is párosítható az érintőképernyős kijelző, illetve a navigációs rendszer térképei az „over the air” technológiával frissíthetők, így a vezetőnek mindig rendelkezésére állnak az európai térképek legújabb változatai.

Motorfronton a kétliteres hibrid hajtáslánc a legnagyobb újdonság, hiszen ez most először választható az autóhoz.

A 184 lóerős, kétliteres, hajtáslánc mellett az 1,8 literes, 122 lóerős hibridet is továbbfejlesztették, illetve módosítottak a menetstabilizálón is, javítva a C-HR irányíthatóságán. Emellett a kétliteres hibridhez átdolgozott futómű is jár, míg a hangszigetelést mindkét változatban „megvastagították”, hogy csendesebbek legyenek utazás közben. Az új C-HR október 2-től már meg is rendelhető a hazai Toyota márkakereskedésekben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?