A Chevrolet Voltba sofőr sem kell majd?

Önvezető Voltot fejleszt a Chevrolet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Chevrolet bejelentette, hogy plug-in hibrid autója, a második generációs Volt alapján fejleszti a jövő önvezető autóit.

A General Motors konszern képviselői egy befektetői konferencián jelentették be, hogy az autóipar jövőjét és a sajátjukat is önvezető járművekkel tudják csak elképzelni. Igaz, a fejlesztési munkák nem holnap indulnak, a technika meg nem holnapután kerül ki az utcára, de ez a hír ettől még azért igen fontos. A Warren Technical Centre fejlesztőközpont 2016 év végén áll rá nagy gázzal a projektre, és a nemrég bemutatott új Volt lesz majd a tesztkörnyezet, azaz annak alapjain épül az önvezető kocsi.
Hirdetés

A kísérleti Voltok először a cég fejlesztőközpontján belül mennek majd, és a dolgozók egy autómegosztó applikáción keresztül, a célállomást kiválasztva furikáztathatják magukat. A Volt magától elnavigál az előre megadott helyre és önállóan le is parkol a célállomáson. Köztes lépcsőként a konszern luxusmárkájának, a Cadillacnek a CT6-os modelljében elérhető lesz a félig már önvezetést is lehetővé tevő Super Cruise rendszer. A sávtartó önfékezővel és adaptív tempomattal kiegészítve a vezető felügyelete mellett, de akár anélkül is képes biztonságban elterelgetni az autót. A vezérigazgató-asszony, Mary Barra úgy fogalmazott, hogy a GM lehetőségnek tekinti a nagy változást, ami előtt az autóipar áll. Céljuk, hogy élen járjanak az új vezetéssegéd-rendszerek elterjesztésében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?