A cseh márka receptjét követi a német cég az USA-ban

A Skodát másolja a Volkswagen Észak-Amerikában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Növelni akarja eladásait Észak Amerikában a Volkswagen, ehhez azt találta ki, hogy a Skoda stratégiáját fogja másolni.

[kepallobal=467359]Olcsó VW kell Amerikának[/kepallobal] Mi, európaiak állandóan azon fanyalgunk, ha egy amerikai autóba ülünk, hogy milyen bántóan olcsó anyagokból rakták össze a belsejét, és irigykedünk rájuk, milyen kevés pénzbe kerül ott az autóvásárlás. Nos, kiderült, a két dolog nagyon is szorosan összefügg egymással, és erről már a Volkswagen konszern is megbizonyosodott. Christian Buhlmann, a VW kommunikációs szakértője szerint az utóbbi időkben túlzásokba estek, túl gazdagon felszerelt, túltervezett, és ebből kifolyóan túlárazott autókat próbáltak meg eladni az amerikaiaknak. „Akik 30 000 dollár alatti autót keresnek maguknak, nem akarnak elektronikus rögzítőféket vagy közvetlen benzinbefecskendezéses motorokat.” A piackutatások szerint a tényleges eladásoknál sokkal többen szeretnének Volkswagent vásárolni, csak épp nem tudják maguknak megengedni ezeket az autókat, megítélésük szerint tíz százalékkal túl vannak árazva az autók.
Itt jön a képbe az új Volkswagen Jetta. Az Egyesült Államokban kínált változat hátul csatolt lengőkaros felfüggesztést (a Golf IV torziós hídja) kap, hidraulikus rásegítésű a kormánya, DSG helyett hagyományos automatikus váltó kapcsolódik a szívócső-befecskendezéses motorokhoz, és a műszerfal is kopogósan kemény műanyagból készül. Az indulóár ennek köszönhetően 16 000 dollár alá tudott menni, és így a VW hosszú idő óta először mondhatja el, hogy versenyképes tud lenni a Honda Civic-kel és a Toyota Corollával. De a Jetta csak az első autó a sorban, Észak-Amerikában nem lesz megvásárolható az új Passat. Helyette a New Midsize Sedan, azaz NMS kódnéven fejlesztenek egy új autót, amely a Toyota Camry és a Hyundai Sonata ellenfele lesz, ehhez pedig a Passatnál jóval alacsonyabb áron fogják azt adni. Európában nem fogják hivatalosan árusítani az NMS-t, mivel itt már hosszú évek óta árusítják. Nagy autó, egyszerű műszaki tartalommal, nagyon is versenyképes áron – igen, a Skoda Superb sikere inspirálta az amerikai kínálat átalakítására a Volkswagen illetékeseit. „Az emberek azt hiszik, a nagy Skoda a Passaton alapul nagysága okán, a valóságban azonban sokkal közelebb áll a Golfhoz.” - mondta Buhlmann. Ugyanezt fogják hamarosan eljátszani Észak-Amerikában is, ahol műszakilag a kompakt autóra épülő, de méretben még a Passatot is túlszárnyaló autót dobnak majd piacra, de saját márkanéven. Az biztos, hogy a Skoda márka nem jut el az Egyesült Államokba, de a szellemisége hamarosan az összes amerikai VW-ben ott lesz. Mert megfizethető, jó minőségű autókra a világ minden pontján van fizetőképe kereslet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?