A csehek Ibizája – Skoda Fabia 1.0 TSI teszt
Skoda Fabia 1.0 TSI Clever teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Teszteltük már korábban a Fabiát négyhengeres 1.2 TSI-vel, háromhengeres 1,0 literes szívóval, most pedig a csúcs 1.0 TSI került sorra 110 lóval. Lássuk, miben ad többet, mint a turbó nélküli testvére.
Versenykék metál színével tetszetős a Fabia, jól kitűnik a mai szürke skálából az utakon. A nappali menetfényt LED világítás adja
Van lentebb. Nem újdonság, hogy az autópiacon már szinte mindenki alkalmazza a downsizing elvet, ha motortervezésről és építésről van szó. Idei évben a VW-csoportnál megfordult a trend, és a rightsizing szemléletet használva elkezdtek emelni a köbcentin. Nem sokat, az 1.4 TSI-t 1,5-ösre húzták. A Skodánál viszont még mindig lefelé húzó trend van, ugyanis az eddigi 1.2 TSI-t idén nyáron 1,0 literes váltotta, a négy hengert pedig háromra redukálták. A korábbi 1.2 TSI 90 és 110 lóerős motorok helyébe 1.0 TSI lépett, 95 illetve 110 lóerővel. Utóbbit teszteltük, lássuk hogy muzsikál vele a csehek SEAT Ibizája.
A Clever felszereltséghez nem jár multifunkciós kormány és automata klíma sem. Van viszont infotainment rendszer, de abból is csak a kisebb kijelzős
A legjobb VW. A Skoda már nem az a Skoda, amire még sokan egykor emlékeznek. A régi, egykori modellek viszont úgy égtek be sokak fejébe, hogy szerintük még manapság is égő Skodával járni. Pedig nem. Lényegében egy VW Polónk van. Ugyanarra az MQB platformra épül, mint a németek kisautója, az idén bemutatott új Polo persze már előtte jár belső és külső látványt illetően, a szintén idén megjelent ötödik generációs SEAT Ibiza pedig igen sok hasonlóságot mutat vele, főként az utastérben. Beülve egy mai Fabiába, ha nem tudnánk, hogy milyen autóba ülünk, az érzések alapján simán hihetnénk azt, hogy ez egy VW.
Elöl hosszú ülőlappal rendelkeznek az ülések, oldaltartásukra és kényelmükre sem lehet panasz. Hátul 180 centis magassággal is van kellő fejtér, és a lábunknak is marad elegendő hely
Családoknak jó? A Fabia kívülről kicsinek hat, belülről viszont még egy-egy középkategóriás autót is maga mögé utasít. Épp egy ismerősömmel beszélgettem, amikor megemlítette, hogy autót néz, és a mai középkategóriások mind szűknek bizonyulnak neki fejtérben. Picit előrehajol, és már fejeli le a napellenzőt - mondta. Pont a Fabiával voltam aznap és hazavittem. Beült, és el volt halva, hogy mekkora a fejtér nem csak felfelé, előre is. Igen, ebben valóban jó. Na de elég lesz a családnak? Amíg kicsik a gyerekek,,, minden bizonnyal igen. Lehet, hogy nem tudunk minden kacatot magunkkal vinni, egy babakocsi viszont elfér a csomagtartóban. Nagyobb utódok esetén pedig szintén nem lehet panasz a helykínálatra, 180 centis magassággal magam mögött is elférek.
Pohártartóba helyezhető telefon és aprópénz tároló, csomagtérajtó fogantyú és még sok más hasonló okos extra. Ezek miatt imádni való az összes Skoda. Filléres dolgok, amelyek annyira praktikusak, hogy öröm használni őket. Más gyártó miért nem alkalmaz ilyeneket?
Mire elég 110 ló? Ez a teljesítmény egy ekkora autóhoz jónak mondható, főként úgy, hogy turbós benzines motor dolgozik benne. Az 1,0 literes összlökettérfogatra viszont már szívja az ember a fogát. Jogosan. Hiába a 110 ló, ha kevés a nyomaték. 200 Nm van belőle, ami mondjuk csak 10 Nm-el marad el a 2,0 literes Mazdák Skyactiv szívójához képest, a kis köbcenti és a turbó miatt 2000 1/perc alatt ne számítsunk nagy életre. Felette már élénk, még magasabban előjön némi Wartburg hang, de ha lendületbe jön, akkor jól szedi a lábát. Városba bőven elég a 95 lóerős változat, közúton viszont könnyedén előzhetünk a 110-es változattal. Autópályán sem árt, ha van némi plusz teljesítmény. A vezethetőség egyébként hibátlan, kezesbárányként viselkedik. A váltó talán túl könnyen jár és az egyest továbbra is néha darabosan veszi, ezt leszámítva jól kapcsolható. A futómű határozottan feszes, kanyarban lehet rá számítani, a 15 colos felnik miatt pedig komfortos is marad a rossz utakon.
305 literes csomagtere napi használatra és kisebb utazásokhoz elegendő, az üléstámlákat ledöntve bár nem sík a padló, a térfogat viszont közel négyszeresére, 1150 literre nő
Mindent lever a Clever? A hat felszereltségi szint közül a negyedik helyen áll a Clever, amely lehet mondani, majdnem a full extrát jelenti. Persze hiányzik belőle például a multifunkciós kormány vagy a kulcsnélküli indítás. Van viszont ülésfűtés, Bluetooth-os kihangosító, tolatóradar, manuális klíma, tempomat, MP3 lejátszós rádió 5 colos infotainment kijelzővel. Azaz a szükséges minimum megvan, amit manapság elvár egy ilyen autótól az ember. Ennek köszönhetően nem véletlen a Clever, azaz okos elnevezés. Valóban ésszerűen van összeállítva az ellátmány, ettől fentebb sokak számára csak a felesleges luxus az, amit hozzáad az autóhoz a plusz felszereltség.
Rightsizing helyett még a downsizing uralkodik a Skodánál. A Fabia négyhengeres 1.2 TSI-je eldobott egy hengert és 200 köbcentit. Az 1.0 TSI jelenti a csúcsmotort 110 lóerővel
Jó lesz ez nekem? A Fabia egy igen szerethető modell, mindent tud, pontosabban tudhat, amire szükség van a hétköznapokban. Tisztán városi használatra a TSI lényegében felesleges, a szívó 75 lóerős is teljesen megfelel. Ha már többet autózunk városon kívül, akkor érdemes a 95 lóerős TSI-t venni, ha pedig hamar túl akarunk lenni az előzéseken és autópályán is megyünk, akkor a 110 lóerős csúcs lesz a megfelelő választás. Fogyasztását tekintve főként városban használva 6,8 l/100 km-es átlag adódott, ami közúti használattal 6 literes átlagot ad reálisan. Az 1,0 literes szívó társa városban is elvolt 6 liter alatt, ráadásul árban is lényegesen kedvezőbb. Ez a tesztautó 4,6 milliótól vihető haza, ami az összképet nézve teljesen elfogadható ajánlat.
Élesek a formái, de jól áll neki. A 15 colos felniknél nem kell nagyobb, a futómű így komfortos marad
A TOTALCAR-on olvastam még a Spaceback megjelenésekor hogy Skoda vásárlása előtt jó ha bemegy az ember más kereskedésekbe is érdeklődni.
Fabiát cseréltem, megnéztem más autót is, nem Fábiát vettem – nem bántam meg.
Javaslom másnak is, egy-két próbálkozást megér.
Elég nagy baki, NEM az MQB platformra épül ez a Fabia, hanem az előző PQ26 nevűre, mint az Audi A1, vagy az előző Polo! Nehezen hihető, hogy ez legalább a műszaki adatok átnézésekor nem derült ki: tengelytáv, nyomtáv, utastér méretei – teljesen más liga az új generáció, még a Rapid (szintén régi platform, nyújtott tengelytávval) méreteivel összehasonlítva is…