A Daimler szeretne megválni a smartokat gyártó üzemétől

A Mercedes-Benz anyacége eladná a hambachi gyárat, ahol a smart modellek készülnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az autóipart sújtó válság egyik újabb jeleként a Daimler nagy volumenű átalakításokra szorul, hogy a jövő mobilitási igényeit ki tudja elégíteni.

A koronavírus a ludas ismét: az autóipar fölött gyülekező sötét felhőkről már hónapok óta érkeznek hírek, most pedig csatlakozik a sorhoz a Daimler új lépése, amit bár optimista jövőbetekintéssel indokolnak, kétségkívül nem szánták volna magukat ilyen drasztikus lépésre, ha az autók iránti kereslet nem esett volna vissza nagy mértékben. A Mercedes-Benz márka mellett a smartot is birtokló Daimler nemrég még nagy befektetést tervezett a franciaországi Hambachban lévő gyárának fejlesztésére, hogy egy kompakt EQ modellt is készíthessenek itt a smartok mellett, most azonban az Automotive News Europe szerint el szeretné adni az üzemet. [BANNER type="1"]
Hambachban 1997 óta készülnek járművek, eddig már több mint 2,2 millió smart fortwo modell gördült le a gyártósorokról. A telephelyen 1600 alkalmazott dolgozik, ahol a fejlesztéseknek köszönhetően nem csak a belsőégésű motorokkal szerelt változatok, de 2019 óta az EQ elektromos kivitelű fortwo és fortwo Cabrio modellek is készülnek. A jelenlegei generációt továbbra is Hambachban szeretné gyártani a Daimler, a következő modellek viszont már Kínában, a Geelyvel közös vállalkozás keretein belül készülnek. [BANNER type="2"] A döntés talán nem meglepő a koronavírus miatti negatív gazdasági hatásokat tekintve. A Daimler elmondása szerint a globális termelési hálózatukat szeretnék átalakítani, hogy hatékonyabban működjön. Az elektromos mobilitásra való átállás részeként minden bizonnyal szükség lett volna ilyen lépésre, ám a meglévő gyáraktól való megválás valószínűleg nem szerepelt volna a vállalat elsődleges tervei között, ha nem tört volna ki a világjárvány. Ezen kívül pedig további reformokat is tervez a Daimler, jelentős fizetéscsökkentés érkezik a nagyjából 10.000 pozíciót megszüntető leépítésen kívül. Konkrétumok még nem érkeztek a hambachi gyár eladásának részleteiről, csupán ennek lehetőségét mérik föl, ugyanakkor a Daimler biztosítani kívánja a gyár jövőjét, éppen ezért is fognak még itt készülni a jelenlegi smart modellek - legalábbis egyelőre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?