A fagyban tesztelik a Hyundai első elektromos N modelljét

A hideg nem tesz jót a villanyautóknak, de a Hyundai IONIQ 5 N láthatóan jól érzi magát a jégen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyáron mutatkozik be a Hyundai IONIQ 5 N, ami a sportdivízió első sorozatgyártásba kerülő összkerékhajtású modellje lesz.

A Hyundainak bejött az IONIQ almárka, a szakmabeliek által kiosztott díjak és elismerések mellett az utcán is megfordít nem kevés fejet az 5-ös modell. A dél-koreai márka az utóbbi években eggyel magasabb minőségi (és ár-) kategóriába lépett, ezzel együtt pedig jöttek a sportmodellek. Az N divízió izgalmas autókat adott eddig az autórajongóknak, de elektromos modelljük még nem volt - idáig, ugyanis jön az IONIQ 5 N.
Hirdetés
Azaz mégsem teljesen igaz ez, hiszen a Veloster N ETCR versenyautó már elektromos volt, de az nyilván nem egy utcai, sorozatgyártású modell. Arra viszont tökéletes volt, hogy tapasztalatokat szerezzenek a Hyundai mérnökei, amiket aztán átültethetnek az IONIQ 5-be - egy utcai sportautónak pedig mindig fontos legitimitási forrás a motorsportbeli gyökerek. Az 5 persze nem éppen a legatletikusabb modell a crossoveres méreteivel, de kellő erősségű villanymotorokkal és az N autókra jellemző futóműbeállításokkal jó esély van rá, hogy egy igazi élményautó lesz belőle.
Hirdetés
Az IONIQ 5 N másik fontos újdonsága az összkerékhajtás lesz, az N-es autók között szintén elsőként. Illetve itt is a motorsport adta az ihletet, 2015 óta ugyanis a WRC-ben indulnak a Hyundai N raliautók összkerékhajtással, de utcára még nem vitte ki ezt a technológiát a sportdivízió. Az N saját fejlesztésű elektromos differenciálzára lehet majd az IONIQ 5 jó menetteljesítményének a kulcsa, ez biztosítja majd a gyors kanyarvételi és kigyorsítási képességet, valamint igény szerint a kontrollált driftelést is. Már csak az elektromos autók egyik hátrányát kell minimalizálni, nevezetesen a hideg időben gyorsan csökkenő töltöttséget. Ezen dolgozik most a Hyundai Svédországban. Arjeplogban mínusz 30 fokban és hóban, jégen át tesztelik az IONIQ 5 N-t, bizonyára az utolsó köröket futják már az autóval, júliusra ugyanis már a leleplezést tervezi a Hyundai. A fotók és a videó tanúsága szerint jól érzi magát a sportos crossover ebben a környezetben is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?