A fényűzésen túl debütált az új Rolls-Royce Ghost

A Rolls-Royce legsikeresebb modellje, a Ghost második generációja új szellemiséget képvisel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem feltűnősködik, hanem erőlködés nélkül sugározza a kifinomult luxust. Vezetni és utazni földöntúli élmény az új Rolls-Royce Ghostban.

A Rolls-Royce ritkán jelentkezik új modellel, ami nem véletlen, hiszen minden "motoros kocsijuk" az időtlen minőség és stílus szellemében készül. Akkora összegekért viszont, amennyit a márka elkér termékeikért, a vásárlók elvárják, hogy holmi Golfok ne legyenek technológiailag fejlettebbek saját luxusautóiknál huszadannyi árért. Ha pedig már az infotainment és a vezetéssegítő rendszerek fejlesztésén dolgozik a Rolls-Royce, a luxuson és a kényelmen is finomítanak, mert a modellváltások között eltelt hosszú évek alatt fejlődik annyit a mérnökök szaktudása, hogy ilyen téren is egy valamelyest jobb autóval álljanak elő. A Ghost - vagyis Ghost, névelő nélkül, a Rolls-Royce ugyanis nem tárgyiasítja műalkotásait - külsőre nem változott sokat, de az avatott szemek azért észreveszik a különbséget. Fontosabb újítások történtek a lemezek alatt, például úgy alakították ki az újonnan alumíniumból készült alvázat, hogy a 6,75 literes V12-es motor az első tengely mögé kerüljön. Gyakorlatilag tehát középmotoros, pontosabban első-közép motoros jármű lett a Ghost, a lehető legideálisabb, 50/50-es tömegeloszlási aránnyal az első és hátsó tengely között. Az autó hosszában és szélességében is növekedett, de csak mértékkel - 89 és 30 mm-rel, nehogy a Phantom területére merészkedjen a "kis" Ghost természetesen még így is 7-es BMW kategóriát képvisel méreteivel. A bálnányi karosszériát összkerékhajtás és -kormányzás mozgatja, természetesen ez is új alapokon nyugszik, a "varázsszőnyeg" utazási élmény így ismét szintet lépett tíz évnyi fejlesztést követően. A menetkomforthoz a navigáció adatait is figyelembe vevő sebességváltó és a külső kamerák képei alapján az útegyenetlenségekre is felkészülő lengéscsillapítás is hozzájárul.
Hirdetés
Az alumíniumot a karosszéria-lemezeknél is használták, különös figyelemmel az illesztési rések minimalizálására, ezáltal egyetlen, töretlen felületű szoborhoz hasonlít az autó. Mindezt kézi hegesztéssel érték el, az anyaghasználattal pedig a zajszintet is csökkentették. Az alig változott külsőn az ékszeriparból és a hajózásból merítő "poszt-fényűzés" ismérvei köszönnek vissza, azaz az erőlködésmentes, feltűnés nélküli luxus. Ennek valamelyest ellentmond az alulról megvilágított hűtőrács az autó elején, bár igaz, hogy a hatalmas, krómozott elemet úgy csiszolták vissza, hogy ne tükröződjön rajta túl sok fény. A diszkréten átrajzolt fényszórók LED-esek vagy lézeresek is lehetnek, akár 600 m-re is megvilágítják az utat. A Ghost utasai már a járműbe lépéskor átadhatják magukat a teljes kényelemnek, ehhez pedig még az ajtók kinyitásával sem kell erőlködniük, mert gombnyomásra nyílik és csukódik az alaposan hangszigetelt nyílászáró, de a kilincs használatakor is rásegít a húzó mozdulatra. Az elektronika pedig giroszkóppal ellenőrzi, emelkedőn állt-e meg a limuzin, ilyenkor még több rásegítést nyújt. Ha bejutunk a külvilág hangjaitól 100 kilogrammnyi hangszigetelő anyaggal védett utaskörnyezetbe, a Phantomhoz hasonló stílus fogad. A levegő egy új szűrőrendszeren keresztül áramlik be, de a fúvókákat is újratervezték, mert a légkondi üzemelése során a levegő áramlása nem kívánatos hangon szólalt meg. Az egész beltérben törekedtek a zajok megszüntetésére, amikor végül rájöttek, annyira csöndessé vált az utazás, hogy az már zavaró lett. Így egy halk, alig észrevehető hangzást adtak az autónak a különböző alkatrészek működésének adott frekvenciára való hangolásával. A hangszórók természetesen magas szintű akusztikai élményt nyújtanak, 1300 W-os teljesítményükre nem lehet panasz, ráadásul az autó adottságait maradéktalanul kihasználják, a csillagokkal teleszórt tetőpanel például önmagában hangszóróként funkcionál, de a mélynyomót is az alvázba építették be. A vezetéssegítő rendszerek terén forradalmit nem mutat az új Ghost, de kínálja ugyanazokat a funkciókat, mint a "hagyományos" luxusautók. Újdonság viszont az aprólékosan kialakított, csillagokkal körbevett Ghost felirat a műszerfal utas előtti részén, ennél sokáig kísérleteztek azon, hogy a háttérvilágítás a lehető legegyenletesebb legyen, illetve hogy kikapcsolt állapotban egyáltalán ne legyen észrevehető. Az új Ghost áráról és megjelenési dátumáról nem tudunk biztosat, de legyünk őszinték, legtöbbünk számára ezek nem is releváns információk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?