A Ferrari otthon tartotta a trófeát

Alonso nyerte az Olasz Nagydíjat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fernando Alonso nyerte az Olasz Nagydíjat, amin 2006 után győzött újra Ferrari. A világbajnokság éllovasa, Lewis Hamilton az első körben ütközött.

Fernando Alonso pirosba öltöztette egész Olaszországot, hiszen 2008 után szerzett újra pole pozíciót a Ferrarinak, Michael Schumacher 2006-os diadala után pedig első alkalommal nyerte Ferrari az Olasz Nagydíjat.
„Ez egy nagyon különleges győzelem” – mondta Alonso. „Korábban már álltam dobogón Monzában, de egészen más dolog ezt Ferrari versenyzőként tenni. Csak a 2006-os barcelónai győzelmemhez tudom hasonlítani.”
A rajt után azonban még korántsem tűnt úgy, hogy biztos a Ferrari siker. Jenson Button a második helyről indulva megelőzte Alonsót, aki az első sikánban neki ment a britnek, letörve a McLaren diffúzorából egy darabot.
Innentől kezdve a brit versenyző diktálta a tempót és bár Alonso ott lihegett a nyakán, még csak előzési kísérletre sem futotta erejéből. A kerékcserét a McLaren kezdte, Alonso egy körrel tovább maradt kint, a Ferrari szerelői pedig 0,8 másodperccel gyorsabbak volt a McLarenes kollégáiknál, így Alonso Button elé jöhetett vissza, és onnantól kezdve már zsebében érezhette a győzelmet.
„Talán hiba volt hamarabb kereket cserélni, de a csapat úgy gondolta, hogy a keményebb gumin gyorsabbak lehetünk. Ez igaz is volt. Szerintem inkább a kerékcsere utáni köröm nem volt elég gyors, és azért úszott el a győzelem” – mondta Button, aki végül a második helyen ért célba.

A rajtnál Felipe Massa is megtámadta csapattársát Fernando Alonsót, de az első sikánban nem maradt neki hely az előzésre. A brazil azonban nem adta fel és a sikán után újra próbálkozott. A két Ferrari fej-fej mellett haladt a második sikánig, amikor is Alonso végül a maga javára döntötte el a harcot.
Kettejük kakaskodását akarta kihasználni Lewis Hamilton és egy túl optimista manőverrel még ő is be akart bújni Massa mellé a sikánba. Ez nem sikerült, nekiütközött a Ferrarinak és eltörte a jobb első futóművét, így a verseny első körében kiesett.
Massa autója nem sérült és a Ferrari szurkolók legnagyobb örömére a harmadik helyet szerezte meg, így két dobogóst is ünnepelhettek a tifosik.

A Red Bull-csapat csak túl akarta élni Monzát, ami végül is sikerült nekik. Webber és Vettel is elég gyengén rajtoltak és több pozíciót veszítettek. Vettelt ráadásul egy műszaki hiba is hátráltatta, de végül csapata merész taktikai húzással csak az utolsó körben cserélte le lágy abroncsait – amelyeknek a verseny egyharmadát kellene kibírni – és ezzel ugrotta át négy ellenfelét is és a kerékcserék előtti nyolcadik helyéből így lett negyedik.
Nico Rosberg a Mercedesszel szerezte meg az ötödik helyet. Mark Webber a rajtnál visszaesett a kilencedikre, innen küzdötte fel magát a hatodikra.
Többek között a hetedik Nico Hülkenbergen és a nyolcadik Robert Kubicán is át kellett hámoznia magát.
Michael Schumacher és Rubens Barrichello a kilencedik, tízedik helyen zárták a pontszerzők sorát.
A világbajnokság alaposan átalakult, hiszen a korábban elhúzott két versenyző, Hamilton és Webber közül előbbi nem szerzett pontot utóbbi pedig csak nyolccal gyarapította gyűjteményét, ami miatt az ellenfelek is fel tudtak zárkózni. Öt futammal a szezon vége előtt az első öt versenyző 24 ponton belül van.
Webber a hatodik helye ellenére is 187 pontjával átvette a vezetést, Hamilton 182-vel a második, Alonso 166-tal feljött a harmadik helyre, de tőle csak egy illetve három ponttal van lemaradva Jenson Button és Sebastian Vettel.
A konstruktőrök világbajnokságán még szorosabb a helyzet. Itt a 350 pontos Red Bull vezet a 347 pontos McLaren és a 290 pontos Ferrari előtt.
A világbajnokság következő futamát szeptember 26-án rendezik Szingapúrban.
Az Olasz Nagydíj végeredménye:
  1. Fernando Alonso, Ferrari 1:16:24,572
  2. Jenson Button, McLaren–Mercedes +2,938
  3. Felipe Massa, Ferrari +4,223
  4. Sebastian Vettel, Red Bull–Renault +28,196
  5. Nico Rosberg, Mercedes GP +29,942
  6. Mark Webber, Red Bull–Renault +31,276
  7. Nico Hülkenberg, Williams–Cosworth +32,812
  8. Robert Kubica, Renault +34,028
  9. Michael Schumacher, Mercedes GP +44,948
  10. Rubens Barrichello, Williams–Cosworth +1:04,213
  11. Sébastien Buemi, Toro Rosso–Ferrari +1:05,056
  12. Vitantonio Liuzzi, Force India–Mercedes +1:06,106
  13. Vitalij Petrov, Renault +1:18,919
  14. Pedro de la Rosa, BMW Sauber–Ferrari +1 kör
  15. Jaime Alguersuari, Toro Rosso–Ferrari +1 kör
  16. Adrian Sutil, Force India–Mercedes +1 kör
  17. Timo Glock, Virgin–Cosworth +2 kör
  18. Heikki Kovalainen, Lotus–Cosworth +2 kör
  19. Lucas di Grassi, Virgin–Cosworth +2 kör
  20. Sakon Yamamoto, HRT–Cosworth +2 kör


Kiesett versenyzők
  1. 47. kör Jarno Trulli, Lotus–Cosworth (váltó)
  2. 12. kör Bruno Senna, HRT–Cosworth (hidraulika)
  3. 1. kör Lewis Hamilton, McLaren–Mercedes (baleset/futómű)
  4. 1. kör Kamui Kobayashi, BMW Sauber–Ferrari (elektronika)

Leggyorsabb kör: Fernando Alonso, Ferrari 1:24,139
A világbajnokság állása
  1. Mark Webber 187
  2. Lewis Hamilton 182
  3. Fernando Alonso 166
  4. Jenson Button 165
  5. Sebastian Vettel 163
  6. Felipe Massa 124
  7. Nico Rosberg 112
  8. Robert Kubica 108
  9. Michael Schumacher 46
  10. Adrian Sutil 45
  11. Rubens Barrichello 31
  12. Kamui Kobayashi 21
  13. Vitalij Petrov 19
  14. Nico Hülkenberg 16
  15. Vitantonio Liuzzi 13


Konstruktőrök világbajnoksága
  1. Red Bull–Renault 350
  2. McLaren–Mercedes 347
  3. Ferrari 290
  4. Mercedes GP 158
  5. Renault 127
  6. Force India–Mercedes 58
  7. Williams–Cosworth 47
  8. BMW Sauber–Ferrari 27
  9. Toro Rosso–Ferrari 10

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?