A Google térképe is jelezni fogja a sebességmérőket

Vizuálisan és hangjelzéssel is figyelmeztet majd a Google térkép a sebességmérésre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már tesztelik a Google maps új funkcióját, amely a sebességmérések helyszíneit is feltünteti.


Hamarosan a Google Maps is tudja majd azt a funkciót, amelyet a Waze már régóta kínál. Persze utóbbi is a tech óriás tulajdonában van, ám a Google térképe lépéshátrányban van, mivel eddig nem mutatta például, hogy hol mérik a sebességet a rend őrei.

Az Android Police néven futó oldal most kiszúrta, hogy néhány felhasználó már teszteli ezt a funkciót. A lementett képek arról árulkodnak, hogy a térkép megjeleníti azokat a pontokat, ahol a rendőrség méri a járművek sebességét, illetve a balesetekre helyszíneire is felhíja a figyelmet. A megoldás a Waze felületén látotthoz nagyon hasonló, a kép megjelenítés mellett hangjelzés is figyelmezteti a vezetőt.
Hirdetés

A Google már tavaly novemberben elkezdte tesztelni az olyan új funkciókat, amelyben a felhasználók jelezni tudják egymásnak, hogy hol történt baleset, hol mérnek sebességet, illetve hol kell útakadályra számítani. Az új funkciókat egyelőre csak azok próbálhatták ki, akik meghívást kaptak a tesztelésre. Amikor élesítik, minden bizonnyal világszerte elérhetővé válik, így Magyarországon is, azonban ennek időpontját még nem jelentették be.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2019.01.18. at 19:32
      Permalink

      Szerintem meg baj hogy jelzi, mert egy rakás ember szabályosan haladva is befékez ha mérőt lát.

      Mivel én már főleg csak tempomattal pályázók, qrva idegesítő, hogy elmegy mellettem, majd amikor észreveszi/jelzi neki a navi a mérőt, erősen fékez, azonnal elkezdik tólni hátulról, emiatt sávot váltva feltárt a külsőben totál feleslegesen (nem egy 110 alá is lelassít), majd a mérő után megint nyomja neki agyatlanul. Én meg miatta esek ki a fix 120-s ritmusból. Rengeteg ilyen van, nem egyedi eset.

      De ugyanez főúton, ott 70 környékére is belassít, biztos ami biztos alapon.

      • 2019.01.18. at 23:10
        Permalink

        Nekem jó, ha jelez, mert szükségem van rá. 😉
        Én nem fogok senkit feltartani, ha még fékezek akkor sem, a többiek meg nem zavarnak.
        Pikk-pakk leelőzöm őket és kész.

Vélemény, hozzászólás?