A GreenGo és a MOL Limo további téteket tett a koronavírus ellen

Ingyen autók az idősek ellátásához, 20 ezer forintos kupon az egészségügyben dolgozóknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A GreenGo már csütörtökön bejelentette, hogy flottájának egy részét az idősek ellátásának segítéséhez a FÖRI rendelkezésére bocsátja, a MOL Limo pénteken lépett: 5 autót ad a szociális ágazatnak és kupont az egészségügyi dolgozóknak.

Egymás után lépték meg a hazai autómegosztók, hogy a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetre való tekintettel ingyenessé tették regisztrációjukat, a GreenGo indította a sort, de a Share Now és a MOL Limo is lépett, utóbbi a GreenGo példáját követve 30 százalékos menetdíjkedvezményt is bevezetett. Itt azonban nem állt meg az autómegosztók szerepvállalása a koronavírus elleni harcban.
A GreenGo elektromos autómegosztó 10 autót ajánlott a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) részére, ezzel is segítve áldozatos munkájukat az idősek és a rászorulók ellátásában a veszélyhelyzet ideje alatt. A járműveket kizárólagos, ingyenes használatra kapta a szervezet. A MOL Limo az egészségügyi dolgozóknak 20.000 forintos kedvezményt, továbbá hétfőtől a fővárosnak a szociális ellátómunka elvégzésének megkönnyítésére öt gépkocsit ajánlott fel sofőrrel együtt. A MOL Limo regisztrációval már rendelkező orvosok, egészségügyi szakdolgozók és orvostanhallgatók az info@mollimo.hu e-mail címen regisztrálhatnak a kuponért (a még nem regisztráltak pedig ingyen megtehetik). A gyors és bürokráciamentes elbíráláshoz jogosultságukat kamarai tagkártyájukkal, az orvostanhallgatók esetében pedig diákigazolvánnyal igazolhatják.
Hirdetés

Felelősen gondolkodó ügyfeleitől a MOL Limo azt kéri, amit mindenki más, mindenki mástól: maradjanak otthon, az amúgy is 30 százalékos kedvezménnyel elérhető autókat csak akkor vegyék igénybe, ha valóban szükséges, és akkor is tartsák be a szigorú higiéniás szabályokat, ezzel is gondolva a többi közösségi autósra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2020.06.06. at 12:28
    Permalink

    Sziasztok!
    Én most júniusban kezdtem el használni a GreenGo-t, nagyon meg vagyok vele elégedve. Az autók csendesek, bárhova elvisznek, tiszták és nagyon könnyen lehet velük vezetni vagy parkolni.
    Egy nagy bajom volt a regisztrációkor: láttam, hogy lehet megadni ajánlói kódot (afféle kupon – gondoltam), de sehol nem volt ilyesmi… fél óráig túrtam a netet, hogy nekem is legyen, mert részt akartam venni a promócióban.
    De totál megérte, kaptam 30 bónuszpercet! Szóval, hogy más ne járjon így, íme a saját
    GreenGO ajánlói kódom 30 bónuszperc kedvezményhez: kgtalqox1s

    A közjóért.

Vélemény, hozzászólás?