A gyenge forint miatt egyre többen jönnek hozzánk autót venni

Hirtelen olcsó lett a magyar használtautó-piac a külföldieknek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A forint árfolyamának történelmi mélypontja minden eddiginél drágábbá teszi nekünk a külföldi használt autókat is, a hazai piac ugyanakkor csábítja a kinti vevőket.


Egyáltalán nem jó hír a hazai autóvásárlóknak a forint/euró váltószám jelenlegi, 330 forint körül mozgó szintje. A forint jelentősebb gyengülése tavaly augusztus végén indult, de igazán az elmúlt hetekben vált drasztikussá, e hét elején már a 330 forintos történelmi csúcsot is átlépte. A gyengülő forint a gazdaság több területén érzékelhető hatással bír, hol az árakat növeli, hol az értékesítést befolyásolja. A külföldről hozott autók árát például növeli, legyen szó új vagy használt autóról, ugyanakkor a hazai állomány, jellemzően forintban kifejezett árszintje igencsak csábító lehet a külföldi vásárlók számára. Fiatal használt autók esetén akár több ezer eurós megtakarítást jelenthet, ha Magyarországról, forintért vásárolnak az eurót alkalmazó országok vevői.
Egy gyors számítást végezve szemmel látható a különbség: amíg 304 forintos árfolyamon egy 5 millió forintos autó 16 447 euróba kerül, addig a jelenlegi gyenge forint mellett közel 1300 euróval kevesebbet, 15 151 eurót kell fizetni ugyanazért a járműért a külföldi vásárlónak hazánkban.

Egy 10 millió forintos autónál akár 2600 euró is lehet az a nyereség, amit kizárólag az árfolyamkülönbségen profitál.

"Gyenge forint esetén a fiatal, jó állapotú gépkocsikat viszik el a külföldi vásárolók, akik nem ritkán méretes flottát vásárolnak fel hazánkban, hogy még nagyobb nyereséget realizáljanak, ami abból a szempontból hátrányos, hogy pont ezekre a kocsikra van szükség a hazai piacon ahhoz, hogy fiatalodjon a koros gépjárműállomány" - vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.
Hirdetés
Frank György azt is elmondta, hogy a jelenlegi árfolyam csak a drágább kocsik esetében van hatással az importra, valamivel kevesebb fiatal jármű érkezik hazánkba határon túlról, de az idős, 10-15 éves kocsik behozatalát nem befolyásolja, mivel alacsony értékük miatt pár tízezer forint lehet a differencia. Ez pedig nem tántorítja el a vevőket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.07.18. at 09:07
    Permalink

    T. Katona Mátyás!
    Nemrég hirdettem meg újszerű autómat a cikk hatására a használatautó oldalukon. Döbbenve láttam ma reggel autóm képeit, melyen a rendszám is rajta van, és leírásomat más hirdető hirdetéseként. A futás teljesítménye megnőtt, az ára jócskán csökkent az autónak. Érdekelt hogyan nézhetem meg a garázsomban parkoló saját autómat máshol. Felhívtam reggel telefonon, hogy érdekel a hirdetése és megtekinteném az autót, mondta 14 óra után megtekinthetem Miskolcon. Kérdőre vontam miért hirdeti az autómat erre csak mekegés volt válaszként. ( A többit inkább nem részletezem.) Egyébként hívott érdeklődő a hirdetésekkel kapcsolatosan, hogy most melyik is az igazi. Nem tudom pontos szándékukat a csalóknak, de kérem a javaslatát a további kellemetlenségek elkerülése végett. Szeretném magamat, valamint a reményteli és jóhiszeműen naiv autóstársakat megóvni mindenféle kellemetlen, és számukra hátrányos élményektől.
    Üdvözlettel:Tibor

    • 2018.09.03. at 10:53
      Permalink

      Kedves Tibor!

      Elnézését kérem, hogy csak most válaszolok, nem láttam írását. Hasonló esetben javaslom a hirdetés azonnali jelentését az ügyfélszolgálatnak!

      Üdvözlettel,
      Katona Mátyás

Vélemény, hozzászólás?