A gyerekek is befolyásolhatják az elektromobilitás elterjedését

A Peugeot a legfrissebb kutatási eredményeivel összhangban bővíti elektromos választékát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Peugeot legfrissebb kutatása szerint a szülők elektromos autó vásárlási szándékára komoly hatással van a gyerekeik egyértelműen elektromobilitás-párti véleménye is.

A kutatásban résztvevő gyerekek több mint kétharmadáról derült ki, hogy az utóbbi évek eredményeihez képest jobban érdeklődnek a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt (tegyük hozzá, ez azért aligha meglepő!). Az 1250 megkérdezett 7 és 12 év közötti gyerek 67,8 százaléka gondolja úgy, hogy az elektromos és plug-in hybrid járművek pozitív hatással vannak a környezetre. A szülők több mint fele válaszolta, hogy a gyereke azt szeretné, ha ők is ilyen járművel közlekednének. A gyerekek 54,2 százaléka próbálkozik továbbá rávenni a szüleit a fenntarthatóbb életmód formáira, mint például az újrahasznosítás, az újrafelhasználás, vagy az elektromobilitás. Ez azért kiemelkedően fontos, mert a gyerekek 72,2 százalékát a szülők bevonják a komolyabb anyagi kérdések eldöntésébe is, mint például egy nyaralási úticél kiválasztása, a hosszútávú használati cikkek megvásárlása, vagy éppen egy új autó típusának megválasztása.
Hirdetés
A Peugeot egyébként bátran vág bele az elektromobilitás fejlesztésébe, nemrég jelent meg például az új 3008, amely a bővített extralista és az újragondolt küllem mellett két plug-in hybrid változatot is kapott. A márka részben vagy teljesen elektromos modellkínálata ezzel is tovább bővült, de a gyártó ígérete szerint ez még csak a kezdet, 2023-ra ugyanis minden Peugeot modellből választhatunk majd részben, vagy teljesen elektromos változatot. Már most is kapható az új e-208 és e-2008, mint teljesen elektromos üzemű, illetve az 508 és SW, mint plug-in hybrid modell.
Hirdetés
David Peel, a Peugeot nagy-britanniai ügyvezető igazgatója is kommentálta az eredményeket: "Jó látni, hogy az autóvásárlók következő generációja ennyire érdeklődik a részben vagy teljesen elektromos modellek iránt, és megértik a pozitív hatásaikat a környezetre nézve. Ennek fényében különösen örömteli, hogy ekkora hatással vannak a szüleik vásárlási szokásaira."
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?