A híres londoni buszok is konnektorra váltanak

Az angol főváros jelképei sem kerülhetik el az emisszió-csökkentést

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A személyautók mellett a haszonjárművek esetében is fontos a káros anyagok csökkentése. A hosszú távú fuvarozásban egyelőre még a dízeleknek áll a zászló, de a helyi közlekedésben is elkezdte térhódítását az elektromosság.

Elektromos buszokért nem kell Angliáig menni, a BKV állományában is évek óta futnak villanybuszok, a Volánbusz pedig nyár végén állított forgalomba 40 darab Mercedes-Benz eCitarót. Viszonylag rövid távokon életképes az elektromos hajtás, és persze az sem mindegy, mennyi káros anyag terheli a város levegőjét, emellett a töltési idő is jól tervezhető.
Hirdetés
Az előnyöket figyelembe véve nem csoda, hogy London is az elektromos buszok felé kacsintgat. A “double deckerek” alapvetően a spanyol Beulas üzemében készülnek, de a villamos hajtásért már egy angol cég a felelős. A busz teljesítménye a Porsche palettáján is megállná a helyét, az 544 lóerő több mint a Taycan 4S teljesítménye, de kevesebb a Taycan Turbo hasonló értékénél. A lóerőnél viszont fontosabb adat a nyomaték, amiből 3500 newtonméternyit képes leadni a Jewel E névre hallgató jármű. Az 543 kWh-s akkumulátorokkal 400 kilométeres hatótávot ígérnek, amivel a busz képes teljesíteni a napi feladatát. A járműveket kifejezetten a londoni tömegközlekedéshez tervezték, így a főváros előírásainak is megfelelnek. A tesztelés hamarosan kezdődik, a sorozatgyártás jövőre indul, így nemsokára London utcáin is felbukkannak piros emeletesek, amik szerencsére továbbra is illeszkednek a megszokott városi utcaképhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?